— Ühüm. Hát nem is tudom — felelte Mort.

— Érdemes elgondolkozni rajta — tette hozzá Lezek.

— Fogok rajta gondolkozni, apa.

— Számos fiatalember kezdte úgy a pályáját, azt mondta Hamish. Az inas hasznossá teszi magát, kiérdemli mestere bizalmát, és nos, ha van egy jány a háznál… mondott valamit a Miszter… ööö… Izé jányokról?

— Miszter mizé? — értetlenkedett Mort.

— Miszter Izé… az új mestered.

— Ó! Ő, nem, nem hinném — válaszolta megfontoltan Mort. — Nem hinném, hogy házasulós fajta.

— Számos igyekvő fiatalember köszönheti előmenetelét a frigyének — mutatott rá Lezek.

— Valóban?

— Mort, szerintem te nem figyelsz rám.

— Mi?

Lezek megtorpant a fagy borította macskakövön, és megpördítette fiát, hogy szembenézhessen vele.

— Ennél azért jobban kell figyelj a jövőben! — morrant rá. — Hát nem érted, fiam? Ha valamire vinni akarod ebben a világban, akkor muszáj odafigyelned. Én, az apád, mondom ezt neked.

Mort lenézett az apja arcába. Sok mindent akart mondani: el akarta mondani, milyen nagyon szereti őt, milyen gondterheltnek érzi magát; meg akarta kérdezni, valójában mit gondol az apja arról, amit mindeddig látott és hallott. Azt akarta mondani, hogy úgy érzi magát, mintha rálépett volna egy vakondtúrásra, amiről hirtelen kiderült, hogy igazából tűzhányó. Meg akarta kérdezni mit jelent az, hogy „frigy”.

Amit aztán ténylegesen mondott, így hangzott:

— Igen. Köszönöm. Jobb lesz, ha megyek. Majd megpróbálok levetet írni neked.

— Biztos akad majd valaki, aki arra jár és elolvassa nekünk — felelte Lezek. — Viszlát, Mort! — Az apa kifújta az orrát.

— Viszlát, apa. Majd meglátogatlak — búcsúzott Mort.

A Halál tapintatosan köhécselt, bár eléggé úgy hangzott, mint egy szúette, vénséges gerenda gyorstüzelő reccsenései.