— Minden éjjel ilyen?

— MINDEN ÉJJEL — felelte a Halál. — A TERMÉSZET MÁR CSAK ILYEN.

— Tud erről valaki?

— ÉN. TE. AZ ISTENEK. JÓ, MI?

— Hű!

A Halál kihajolt a nyeregből, és letekintett a világ királyságaira.

— NEM TUDOM, TE HOGY VAGY VELE — mondta —, DE ÉN ÖLNI TUDNÉK EGY CURRYÉRT!

Bár már jócskán elmúlt éjfél, Ankh-Morpork ikervárosa élettől zsongott. Mort korábban azt gondolta, hogy Ürügerinc meglehetősen forgalmas hely, ám összehasonlítva a körülötte lévő utca kavargásával, nos, a kisváros kihalt hullaháznak tűnt.

A költők megpróbálták leírni Ankh-Morporkot. Sikertelenül. Talán mert a hely olyan elképesztően duzzad a lendületes életerőtől, vagy esetleg mert egy egymillió lakosú város kanális nélkül kissé robusztus a költőknek, akik jobb szeretik a nárciszokat, és nem csoda. Így hát mondjunk csak annyit, hogy Ankh-Morpork annyira tele van élettel, mint egy vénséges sajt egy forró, nyári napon, olyan hangos, mint egy káromkodás a katedrálisban, olyan fényes, mint egy tengerre ömlött olajfolt, olyan tarka, mint egy osztályon felüli balegyenes harmadnapos nyoma, és annyira teli tevékenységgel, sürgés-forgással és puszta nyüzsgéssel, mint egy kutyatetem a termeszboly tetején.

Voltak itt szélesre tárt ajtajú templomok, amik megtöltötték az utcákat, gongok, cintányérok és — néhány hagyományszeretőbb, a szentírás minden szavát szó szerint vevő vallás esetében — áldozatok kurtácska sikolyainak hangjával. Voltak itt üzletek, amiknek különös árucikkei kifolytak a járdára. Szemlátomást tömérdek, barátkozni vágyó ifjú hölgy is akadt erre, akiknek nem telt túlzottan sok ruhadarabra. Voltak itt rakéták meg bűvészek, meg egy egész rakás tüstént-transzcendenciát kínáló árus.

És a Halál mindezeken átvonult. Mort félig-meddig arra számított, hogy mestere füstként fog keresztülhaladni a sokadalmon, de egyáltalán nem úgy történt. Az az igazság, hogy amerre a Halál járt, az emberek egyszerűen csak elsodródtak az útjából.