— Pedig tudod, nem hülye — jegyezte meg Hamish. — Nem, egyáltalán nem lehet hülyének nevezni.

— Van ott agyvelő, az biztos — értett egyet Lezek. — Néha olyan keményen nekiáll gondolkodni, hogy jól kupán kell vágni ahhoz, hogy rád figyeljen. Tudod, a nagyanyja megtanította olvasni. Szerintem az fűtötte túl az agyát.

Mort föltápászkodott, és elbotlott a köntösében.

— Valami foglalkozást kellene találnod neki — tűnődött Hamish. — Papság, esetleg. Vagy varázslóság. Azok rengeteget olvasnak, mármint a varázslók.

Egymásra néztek. Mindkettőjük elméjében felsejlett, mire lehetne Mort képes, ha csupa jóindulat kezét egy varázskönyvre tehetné.

— Na, jó — tette hozzá Hamish sietve. — Inkább valami mást. Egy csomó dolognak lennie kell, amihez hozzáfoghat.

— Túl sokat gondolkozik, az a baj — közölte Lezek. — Nézz csak rá! Az ember nem gondolkozik afelől, hogyan riassza el a madarakat, csak csinálja. Úgy értem, egy normális fiú.

Hamish elgondolkozva vakargatta állát.

— Lehetne valaki más gondja — bökte ki.

Lezek arckifejezése ugyanolyan maradt, csak a szeme körül látszott hajszálnyi változás.

— Hogy érted? — kérdezte.

— Ürügerincben jövő héten lesz a munkásszegődtető piac. Tudod, leszegődteted, mint inast, és akkor az új mesterére vár a meló, hogy életrevalóra pofozza. Így szól a törvény. Add szerződéssel tanoncnak, az kötelez!

Lezek a mező fölött a fiára bámult, aki egy sziklát tanulmányozott.

— De azt nem akarom, hogy valami történjen vele — kételkedett. — Eléggé kedveljük őt, az anyja meg jómagam. Minden embert meg lehet szokni.

— Meglátod, a javára válik. Embert farag belőle.

— Aha. Hümm. Hát nyersanyag van épp elég, az biztos — sóhajtotta Lezek.

Mortot egyre jobban érdekelte a szikla. Csigaházak voltak benne, a világ kezdeti napjainak maradványai, amikor a Teremtő sziklából teremtett teremtményeket, senki se tudja, miért.