Mortot rengeteg minden érdekelte. Hogy az emberi fogak miért illeszkednek egymáshoz olyan takarosan, például. Ennek már sok gondolatot szentelt. Aztán ott volt a rejtély, hogy a nap miért nappal kel föl, miért nem éjjel, amikor a fény sokkal hasznosabb lenne. Ismerte a szokásos magyarázatot, de az valahogy nem tűnt kielégítőnek.

Egyszóval Mort egyike volt azon embereknek, akik veszélyesebbek, mint egy teli zsák csörgőkígyó. Eltökélt szándéka volt, hogy fölfedezze a világegyetem mögött megbúvó logikát.

Ami nem lesz könnyű, mivelhogy nincs olyan. A Teremtőnek volt egy pár figyelemreméltóan jó ötlete, amikor összeállította a világot, de az érthetővé tétel nem tartozott közéjük.

A tragikus hősök mindig óbégatnak, amikor az istenek érdeklődni kezdenek irántuk, de valójában azok az emberek járnak rosszabbul, akikre az istenek rá se hederítnek.

Az apja, mint általában, valamit üvöltözött felé. Mort a követ egy galambhoz vágva — ami majdnem túlzabálta magát ahhoz, hogy kitérjen az útjából — visszaténfergett a szántáson keresztül.

És ez volt az oka, hogy Mort meg az apja lebandukoltak a hegyeken át Ürügerincbe Disznólesés Estéjén; a szamár hátán egy zsákban Mort meglehetősen kevéske holmijával. A város nem sokkal volt több, mint a macskaköves tér négy oldala, ahol mindazon boltok sorakoztak, amik ellátták a földművelő közösség igényelte összes szolgáltatást.

Öt perc elteltével Mort kijött a szabótól egy bő, barna, meghatározhatatlan célú öltözékben, amiért egy korábbi tulajdonos — teljesen érthetően — nem jelentkezett, és ami elég nagy volt ahhoz, hogy majd egyszer belenőjön, feltételezve, hogy egy tizenkilenc lábú elefánttá fog nőni.

Apja kritikusan szemlélte.

— Nagyon csinos — jelentette ki — ennyi pénzért.

— Viszket — mondta Mort. — Azt hiszem, van benne valami, mármint rajtam kívül.