— Aha.

— Aha.

— Egy ötlet, aminek eljött az ideje, értitek, ugye?

— Aha.

— Aha.

— Az kell legyen.

Kissé aggodalmas csönd telepedett az asztal tájékára. A némaság arra utalt, hogy mindegyikük elméje megpróbál rátapintani gondolatujjával valami zavaróan rendellenesre.

A légkör csillogni látszott.

— Hogy hívják ezt a helyet? — tudakolta végül Lully.

— Nem tudom, hogy nevezték annak idején — felelte Goldfis hátradőlve és magához húzva a durrantott gabonát. — Manapság Holivud a neve.

— Holivud… — merengett Lully. — Valahogy… ismerősen hangzik.

Ismét csönd támadt, amíg végiggondolták.

Sendivoge törte meg végül.

— Hát jó — jelentette ki jókedvűen. — Holivud, íme, itt jövünk!

— Aha — motyogta Goldfis és megrázta fejét, mintha egy nyugtalanító gondolatot próbálna elűzni. — Igazán fura. Valahogy az az érzésem… hogy egész idő alatt… arrafelé tartottunk.

Több ezer mérfölddel Goldfis alatt, Nagy A’Tuin, a világteknőc álmatagon folytatta a lapátolást, át a csillagfényes éjszakán.

A valóság egy görbe.

Nem ez a baj. A baj az, hogy nincs belőle annyi, amennyinek lennie kellene. A Láthatatlan Egyetem Könyvtárában…

— a varázslás és kiadós vacsorák legrangosabb iskolája a Korongvilágon, amelynek könyvgyűjteménye olyan nagy tömegű, hogy eltorzítja a Teret és az Időt — …nagy halmokban tárolt misztikusabb szövegek szerint a teljes valaha teremtett eredeti valóság legalább kilenctizede a multiverzumon kívül található, s mivel a multiverzum, természetéből adódóan, hiánytalanul magában foglal minden létezőt, ez némi megerőltetést jelent a dolgok számára.

A világegyetemek határain kívül lelhetőek föl a nyersvalóságok, a lehetett-volnák, a lehetségesek, a sosemvoltak, a vad ötletek, mind folyton keletkezőben és megsemmisülőben, kaotikusan, akár az elemek a forrongó szupernóvákban.