DEKKAN RIBOBE — mondta.

— Én vagyok.

AZ UTOLSÓ KAPUŐR.

— Nos, azt hiszem.

A Halál tétovázott.

VAGY AZ VAGY, VAGY NEM — szögezte le.

Dekkan megvakarta az orrát. Na persze, gondolta, képes kell legyél arra, hogy megérintsd önmagad. Különben darabokra esnél.

— Az előjirás szerint az Őrt a Főpapnőnek kő beiktatnija — magyarázkodott. — És sok ezer évek óta nincsenek Főpapnők. Tuggya, én az egészet csak a vén Tentótól tanútam el, aki itt élt énelőttem. Csak aszonta nekem egy nap, „Dekkan, úgy néz ki, haldokolok, szóval most rajtad múlik, mer’ ha nincsen más, aki rendesen emlékszik, az egész újra fog kezdődni, és tudod, hogy azt mit jelent”. Hát, na jó. De ez nem az, amit az ember rendes beiktatásnak nevezhet, szerintem.

Fölnézett a homokdombra.

— Csak ő volt itt meg én — folytatta. — Asztán csak én, emlékezve Holivudra. És most… — Szájához kapta a kezét.

— Hú… ööö — mondta.

IGEN — értett egyet a Halál.

Helytelen lenne azt állítani, hogy pánik suhant át Dekkan Ribobe arcán, mert abban a percben az arca több ölre volt tőle és olyasféle merev vigyort viselt, mintha végül megértette volna a viccet. De a szelleme kétségtelenül aggódott.

— Tuggya, a dolog úgy áll — hadarta —, hogy soha senki nem jön ide, tuggya, kivéve a halászokat a szomszédos öbölből, és azok csak itt haggyák a halat és elrohannak a babona miatt és én meg valahogy nem mehettem el, hogy inast keressek vagy valami, mer’ ugye muszáj a tűznek égni meg valakinek meg kell csinálni a kántálást.

IGEN.

— …Rettentő nagy felelősség, ha te vagy az eggyetlen, aki el tuggya végezni a dolgot…

IGEN — értett egyet a Halál.

— Hát persze, ezzel nem mondok újat magának…

NEM.

— …Úgy értem, abba’ reménykedtem, hogy valaki hajótörést szenved, vagy valami, vagy erre jön kincskeresőbe’ és elmagyarázhatom, ahogy a vén Tentó elmagyarázta nekem, megtaníthatom nekik azokat a kántálásokat, elrendezhetem az egészet, mielőtt meghalok…