— Vedd meg, uram! Apám szakállára esküszöm, hogy nem volt még ügyesebb kéz, ami finomabb portékát készített volna, mint amilyen ez a kantár, amit most neked ajánlok, te emberek legszerencsésebbike, mindössze ezért a nevetséges összegért…

— Erre, uram, erre, csak négy házzal arrébb van egész Perzsia legjobb szerája — nem, az egész világé. Párnáink hattyútollal vannak töltve, atyám bora egy maharadzsának is megfelelne, anyám pedig olyan piláfot készít, melynek híre a világ minden részébe eljutott, nővéreim pedig az öröm három holdja, mindössze…

Everard ügyet sem vetett a mellette loholó gyerekes hívogatókra. Az egyik megfogta a bokáját, erre Everard káromkodva kirúgott. A fiú a szégyenkezés legkisebb jele nélkül elvigyorodott. Everard remélte: elkerülheti, hogy fogadóban kelljen megszállnia. Bár a perzsák tisztábbak voltak, mint ebben a korban a legtöbb nép, férgek és rovarok azért voltak.

Igyekezett nem védtelennek érezni magát. A járőröknek általában volt valami titkos ütőkártyájuk: mondjuk egy harmincadik századi sokkpisztoly a kabátjuk alatt, meg egy kicsi rádió, amivel az elrejtett időgépet magukhoz hívhatták. De őt bármikor átkutathatják. Everard görög ruhát viselt: tunikát, szandált és hosszú gyapjúköpönyeget, kardot a derekán. Sisakja és pajzsa a ló oldalán lógott. Ez volt minden: csak a fém volt anakronisztikus. Nem fordulhat semmilyen helyi hivatalhoz, ha bajba kerül, mert ez a viszonylag szegény és zavaros kor nem vonzott temporál kereskedelmet. A legközelebbi őrjárati egység a perszepoliszi miliő-főhadiszállás volt, egy generációval később.

Egyre szélesedő utcákon halad előre, a bazárok megfogyatkoztak, a lakóházak pedig nagyobbak lettek. Végül egy négy ház határolta térre érkezett. Látta a külső falakon túl a megmetszett fák tetejét. Alig felfegyverzett fiatal őrök guggoltak a sarkukon, hisz a vigyázzállást még nem találták fel. De Everard közeledtére felálltak és megfeszítették óvatosságra intő íjaikat. Megtehette volna, hogy egyszerűen átvág a téren, de ehelyett odakanyarodott és megszólította az egyik őrt, akit a kapitánynak nézett.