— Keith számára ez nem apróság — mondta a nő.

— Tudod, Cyn — mormolta Everard — egyike vagy annak a valaha is élt, nagyon kevés nőnek, aki ezt így fogalmazza meg. A legtöbben azt mondták volna: Nekem ez nem apróság.

Elkapta a nő tekintetét, és Cynthia egy pillanatra mozdulatlanná dermedt.

— Ne haragudj, Manse. Nem gondoltam arra, hogy… azt hittem, hogy ennyi idő után már…

— Miről beszélsz? — vonult védekezésbe Everard.

— Az őrjárati pszichológusok nem tudnának segíteni neked? — kérdezte Cynthia. Megint lekonyult a feje. — Már úgy értem, hogy ha képesek minket úgy kondicionálni, hogy egyszerűen képtelenek legyünk bárki illetéktelennek is beszélni az időutazásról… akkor nyilván az is lehetséges, hogy valakiből kikondícionálják a…

— Hagyd abba — mondta durva hangon Everard.

Egy ideig a pipája szopókáján rágódott.

— Oké — mondta végül. — Van egy ötletem, amit talán még nem próbáltak ki. Ha Keith-t bármilyen módon meg lehet menteni, akkor holnap délig visszakapod őt.

— Nem tudnál átugratni odáig, Manse? — Kezdett reszketni.

— Át tudnálak — felelte a férfi — de nem foglak, így vagy úgy, de holnapra ki kell pihenned magad. Most hazaviszlek, és szépen beveszel egy altatót. Azután visszajövök ide és végiggondolom a helyzetet — A szája valami vigyorfélére rándult. — Hagyd a hálálkodást, jó? Mondtam, hogy gondolkodnom kell.

— Manse… — fonódtak a nő ujjai Everard kezére.

A férfiben hirtelen remény támadt, amiért csak átkozhatta magát.

3.

Az i.e. 542-es év őszén egy magányos férfi bukkant ki a hegyekből, és ereszkedett le a Kur völgyébe. Szemrevaló gesztenyebarna paripát ült meg, amely még a szokásos lovassági állatoknál is nagyobb volt. Ez máshol szinte kihívás lett volna az útonállóknak, de a Nagy Király oly sok törvénnyel látta el birtokait, hogy a mondás szerint akár egy arannyal teli kosarat vivő szűzleány is bántatlanul végigjárhatta Perzsiát. Ez volt az egyik oka annak, hogy Manse Everard éppen erre az időpontra ugrott, tizenhat évvel Keith Denison úticélja utánra.