A kurva vihogása egy oktávval feljebb csúszott.

— És neked sem, szivi. Szóval lehet lekopni, oké? Zone nekem személyes jóbarátom.

A lány Case szemébe nézett, és a lehető leglágyabb hangon, megvetően az arcába fújt; ajkai alig mozogtak. Azért felkelt, és otthagyta a bárpultot.

— Jézusom, miféle lebuja van magának?! — fakadt ki Case. — Az ember még inni se ihat nyugodtan!

— Ugyan már! — Ratz egy ronggyal törölgette a repedezett faburkolatot. — Zone-nak sok esik le, és meg is látszik rajta. Maga meg szórakoztatja a többieket, ezért hagyom, hogy itt dolgozzon.

Ahogy Case felemelte a sörét, egy pillanatra különös, hirtelen csend támadt, mintha száz különböző társalgás egyszerre szakadt volna félbe. Aztán felharsant a kurva kissé hisztérikus röhögése.

— Angyal szállt el felettünk — dörmögte Ratz.

— A kínai idegsebészet — bődült fel egy részeg ausztrál —, az aztán piszkosul ki van találva! Ha bármikor idegmunka kell, akkor irány a kontinens! Azok aztán helyrepofoznak, pajtikám…

Ennek hallatán Case minden keserűsége ingerültségbe csapott át, de feltörő dühét visszafogva csak a poharába sziszegte: — Hát ez eddig a legnagyobb baromság!

A japánok többet feledtek az idegsebészetből annál, amennyit a kínaiak valaha is tudtak. Chiba zugklinikái a csúcstechnikát képviselték, módszereiket havonta teljesen megújították, mégsem tudták kezelni azt a sérülést, ami Case-t abban a memphisi szállodában érte.

Már egy éve élt itt, és még mindig a cybertérről álmodott, éjről éjre halványuló reménnyel. Nem hoztak feledést a mohón szedett speedek, az arcnélküli szajhák, sőt, a jól sikerült üzletek sem: minden álmában látta a mátrixot, a logika színtelen űrben kibomló fényes rácsait… A Csendes-óceán túlpartján fekvő otthon már furcsán távolra került; ő maga sem volt már konzollovag, nem volt többé cybertér cowboy: egy lett a megélhetésért küszködő pitiánerek seregében.