A Chattől két háztömbnyire nyugatra, egy teázóban Case erős duplával öblítette le aznap éjjeli első tablettáját. Lapos, rózsaszín oktagon volt, erős brazil dexedrin; Zone egyik nőjétől vette.
A teázó falait tükrök borították, minden lapot vörös neon keretezett.
Amikor rádöbbent, hogy Chibában egyedül van, pénze alig, reménye a gyógyulásra még kevesebb, Case úgy érezte, a világ összezárul körülötte. Tőle egészen idegen elszántsággal kezdett friss tőkét hajszolni. Az első hónapban két férfit és egy nőt ölt meg — pusztán a pénzükért; egy évvel ezelőtt még a gondolat is nevetséges lett volna. De Ninsei felőrölte az idegeit, s végül már az utca is valami halálvágy külső megnyilvánulásának tetszett számára, valami titkos méregnek — nem tudta, hogy amit érez, azt magában hordja.
Night City leginkább egy unatkozó tudós által kiagyalt, többszörös sebességre gyorsított szociáldarwinista kísérletre hasonlított. Állj le a nyüzsgéssel, és már el is süllyedtél nyomtalanul; de mozogj csak egy kicsivel gyorsabban a kelleténél, és máris megtörted a feketepiac érzékeny felületi feszültségét, így vagy úgy de eltűnsz, és semmi nem marad utánad, legfeljebb egy elmosódó emlék egy Ratz-féle helyi kövület tudatában. Igaz, szív, tüdők vagy vesék formájában az áldozatok, a vesztesek tovább szolgálhatták a zugklinikákat látogató gazdag idegeneket.