A jó üzlettől elégedetten vágott át a termen, és megállt a lány mellett, aki fekete szemceruzával körülmaszatolt szürke szemekkel pillantott fel rá. Szemei akár egy rémült állatkáé, ahogy egy száguldó jármű fényszóróira szegeződve elkerekednek.

Együtt töltött éjszakájuk a légpárnáshajó-kikötőben váltott jegyek reggelébe torkollt, Case ekkor kelt át első ízben a Tokiói-öblön. Az eső kitartóan esett egész Haradzsukuban, cseppjei végiggyöngyöztek a lány műanyag dzsekijén. Nézték a tokiói kölyköket, akik fehér szandálban, testükre tapadó köpenyben csoportosultak a híres divatüzletek előtt; végül ott álltak egy pacsinko-terem éjféli zsivajában, és a lány úgy fogta a kezét, akár egy gyerek.

Egy hónapba telt, míg a férfi drogjai és az állandó feszültség együttes hatására azok az örökösen riadt szemek függőséget tükröző kutakká váltak. Case figyelte, hogyan töredezik szét a lány egyéniségének maradéka, mint egy sodródó szilánkokra hulló jéghegy; végül meglátta a nyers vágyat, az éhes kötődés csupasz vázát. Nézte őt, amint a következő adagokat belőtte magának. Koncentrálása Case-t a sáskákéra emlékeztette, amelyeket a shigai bódésoron árultak, mutáns kék pontyokkal teli tartályok, tücsköket rejtő bambuszketrecek között.

Case a kávéüledék fekete gyűrűjét bámulta üres csészéjének alján: az imént beszedett speedtől vibrálni látszott. Az asztallap barna lemezborítását apró karcolások patinája homályosította el; ahogy a dexedrin felkúszott a gerincén, szinte látni vélte a rengeteg véletlen ütődést, ami ilyen felszínt hoz létre. A teázót — Jarre de'Thé volt a neve — múlt századi, avítt stílusban alakították ki, hagyományos japán és fakó milánói plasztik mindenütt. Úgy rémlett, mindent vékony, fényelnyelő réteg borít, mintha a milliónyi vendég rossz idegei valahogy kihatottak volna a tükrökre és az egykor ragyogó műanyagra, s ettől minden felület elhomályosult, úgyannyira, hogy letörölni sem lehet többé soha.