— Akkor majd demonstrálom. A könyvet, légy szíves, Enyvesujj Testvér. Köszönöm. Hittestvéreim, el kell mondjam nektek, hogy amikor kiálltam az oktatást a Titkos Mesterek által…

— A kik által, Legfőbb Nagymester? — kérdezte Vakoló Testvér.

— Mér’ nem figyelsz oda? Sose figyelsz. Azt mondta, a Titkos Mesterek! — dühöngött Őrtorony Testvér. — Tudod, a tiszteletre méltó bölcsek, akik valami hegyen laknak és titokban ők kormányoznak mindent és megtanították neki azt az összes tant meg mindent, és tűzön járnak meg amit akarsz. Múlt héten mesélte. És ő maj’ meg fog minket tanítani, ugye, meg fog, Legfőbb Nagymester? — fejezte be szolgalelkűen.

— Ó, a Titkos Mesterek — bólogatott Vakoló Testvér. — Elnézést. Ettől a misztikus kapucnitól van. Elnézést. Titkos. Már emlékszem.

De amikor majd én uralom a várost, mondta magában a Legfőbb Nagymester, semmi ilyesmit nem fogok eltűrni. Új titkos társaságot fogok alakítani éles eszű és intelligens férfiakból, bár persze nem túl intelligensekből, nem túl intelligensekből. És majd megdöntjük a hideg zsarnokot és megnyitjuk a felvilágosodás és testvériesség és humanizmus új korszakát és Ankh-Morpork utópiává válik és az olyan fickókat, mint Vakoló Testvér, lassú tűzön fogjuk megpirítani, ha bármi beleszólásom is lesz a dolgokba, márpedig lesz. És a herkentyűjét is!

— Amikor én, mint mondtam vala, kiálltam a Titkos Mesterek oktatását… — folytatta.

— Akkor volt az, hogy azt mondták kegyelmednek, hogy rizspapíron kell járnia, ugye? — jegyezte meg Őrtorony Testvér csevegő stílusban. — Mindig is azt gondoltam, hogy az a legjobb rész benne. Azóta mindig leszedem a mandulás csókok aljáról. Tényleg döbbenetes. Minden gond nélkül tudok rajta járni. Ez is mutassa, hogy mit tesz, ha az ember rendes titkos társaságba jár, abbiza.

És amikor majd a serpenyőben sül, gondolta a Legfőbb Nagymester, Vakoló Testvér nem lesz egyedül.