— Lépteid a felvilágosodás útján mindnyájunknak jó példával szolgálnak, Őrtorony Testvér — hazudta. — Ám ha folytathatnám… a rengeteg titok között…

— Egyenest a Lét Szívéből — szólt közbe Őrtorony Testvér jóváhagyólag.

— …a Lét, ahogy Őrtorony Testvér mondja. Szívéből, akadt a nemes sárkányok jelenlegi tartózkodási helye is. Az a hit, hogy kihaltak, teljességgel téves. Egyszerűen csak találtak egy új evolúciós niche-t. És onnan ide lehet őket idézni. Ez a könyv… — meglengette — …határozott útmutatást ad.

— Benne van egy könyvbe’? — érdeklődött Vakoló Testvér.

— Nem közönséges könyv. Ez az egyetlen példány. Évekbe telt, míg nyomára akadtam — válaszolta a Legfőbb Nagymester. — Ez a sárkánytan nagy tudósának, Tubal de Malachitnak kézírása. A saját kézírása. Mindenféle méretű sárkányt megidézett. És ti is megtehetitek.

Újabb hosszú, feszengő csönd támadt.

— Ümm — mondta Portás Testvér.

— Tudjátok, szerintem egy kicsit úgy hangzik, mint a… varázslás — közölte Őrtorony Testvér annak ideges tónusában, aki rájött, melyik csésze alatt rejlik a borsószem, de nem szeretné kimondani. — Úgy értem, nem kívánom megkérdőjelezni kegyelmed legfőbb bölcsessegzetét meg minden, de… nos… tudja… varázslás…

A hangja elfúlt.

— Aha — értett egyet nyugtalanul Vakoló Testvér.

— Mer’, ööö, a varázslók, érti, ugye — szólt Enyvesujj Testvér. — Kegyelmed valószínű nem tuggya ezt, miután odafönn randizott a tiszteletre méltó pemetékkel a hegyen, de az itteni varázslók úgy esnek az embernek, mint egy tonna tégla, ha elkapják, hogy ilyesmit csinál.

— Demarkáció, úgy híjják — tódította Vakoló Testvér. — Azaz én nem megyek és babrálok a kauzalitás rejtélyes, összevonódott hogyhíjjákjaival és ők meg nem vakolnak.

— Nem értem, mi a probléma — közölte a Legfőbb Nagymester. Valójában túlontúl jól értette. Ez volt az utolsó gát. Átsegíti apró kis elméjük rajta, s utána markában az egész világ. Elképesztően unintelligens önzésük mindeddig nem hagyta őt cserben, bizonyára most sem fogja…