Kencefici hátradőlt és meglehetősen elégedettnek látszott önmagával.

Ha az életed nagy részét a föld alatt töltöd, nagyon is szó szerint gondolkodó elméd fejlődik ki. A törpék nem tudják, mit kezdjenek a metaforákkal és hasonlatokkal. A szikla kemény, a sötétség sötét. Kezdd el összezavarni az ilyen leírásokat és rögvest nagy bajba kerülsz, ez a törpék mottója. De mivel már kétszáz éve állt szóba emberekkel, a király kifejlesztett egy precíz szellemi eszköztárt, ami csaknem alkalmas is volt az ilyesmik megértésének feladatára.

— Kétségtelenül Erőskarú Bjorn a bácsikám — mutatott rá a tényre meggondoltan.

— Az mindegy.

Szünetet tartottak, mialatt a király mindezt gondos elemzésnek vetette alá.

— Szóval azt mondod — szólalt meg, minden egyes szót mérlegelve —, hogy el kellene küldjük Murokot, hogy kacsa legyen az emberek között, mert Erőskarú Bjorn a bácsikám.

— Rendes gyerek. Bőven akad kilátása egy olyan nagy, erős legénynek, mint ő — jelentette ki Kencefici.

— Hallottam, hogy törpék mennek dolgozni a Nagy Városba — mondta habozva a király. — És pénzt küldenek haza a családjuknak, ami nagyon dicséretes és illő.

— Na, látja! Szerezzen neki egy állást a… a… — Kencefici ihlet után tapogatózott — az Őrségben vagy valahol. Tudja, a dédapám az Őrségben szolgált. Remek állás egy nagydarab fickónak, azt mondta a nagyapám.

— Mi az az Őrség? — kérdezte a király.

— Ó — kezdte Kencefici, annak tétovázásával, akinek családja a legutolsó három nemzedék során nem utazott húsz mérföldnél messzebbre —, ők mindenfelé mászkálnak és gondoskodnak róla, hogy mindenki betartsa a törvényeket és megtegye, amit mondanak neki.