Az utazás nagy részét olvasással töltötte.

És most előtte állt Ankh-Morpork.

Egy kissé kiábrándító volt. Magas, fehér, a tájkép fölé ágaskodó tornyokra számított, meg zászlókra. Ankh-Morpork nem ágaskodott. Inkább valahogy lapított, a földhöz tapadva, mintha attól félne, hogy valaki kilopja alóla. Sehol se látszottak lobogók.

A városkapuban őr állt. Legalábbis volt rajta páncéling, és az izé, ami aládúcolta őt, lándzsának tűnt. Őrnek kellett lennie.

Murok tisztelgett neki és átadta a levelet. A férfi egy darabig bámulta.

— Mmm? — szólalt meg végül.

— Azt hiszem, látnom kéne Farka Kacskaringó, titk. pp-t — közölte Murok.

— Mi az a pp? — firtatta gyanakodva az őr.

— Jelentheti, hogy Palotába Prompt? — kérdezte Murok, aki maga is törte ezen a fejét.

— Hát, én nem ismerek semmiféle titkot — válaszolta az őr. — Kadar kapitányt keresd az Éjjeli Őrjáratból!

— És hol van a támaszpontja? — tudakolta udvariasan Murok.

— A napnak ebben a szakában én a Szőlőfürtben próbálkoznék, az Aranyélet utcában — felelte az őr. Jó alaposan szemügyre vette Murokot. — Beállsz az Őrségbe, mi?

— Remélem, hogy méltónak bizonyulok, igen — mondta Murok.

Az őr olyan pillantást vetett rá, amit pontatlanul régimódiként írhatnánk le. Voltaképpen kőkorszaki volt.

— Mit követtél el? — érdeklődött.

— Tessék? — lepődött meg Murok.

— Valamit el kellett követned — magyarázta az őr.

— Az apám írt egy levelet — jelentette be büszkén Murok. — Önként jelentkeztem.

— Ezer ördög és pokol! — ámult az őr.

És most újra beköszöntött az éj, s a félelmetes bejárat mögött: