— A Kínzás Kerekei annak rendje s módja szerint forognak? — kérdezte a Legfőbb Nagymester.

A Megvilágosult Hittestvérek odacsoszogtak a körbe.

— Őrtorony Testvér? — érdeklődött a Legfőbb Nagymester.

— Nem az én dolgom a Kínzás Kerekeinek forgatása — motyogta Őrtorony Testvér. — Az a Vakoló Testvér dolga, a Kínzás Kerekeinek forgatása…

— Egy nagy büdös frászt, az én dolgom az Univerzális Vacak Tengelyeinek olajozása — tiltakozott tüzesen Vakoló Testvér. — Mindig aszondod, hogy az én dolgom…

A Legfőbb Nagymester sóhajtott csuklyája mélyén, amikor egy újabb, sokadik vita vette parázs kezdetét. Ebből a troszkából kell majd kikovácsolja a Fölvilágosodás Korát?

— Csak fogjátok be a szátokat, légy szíves! — csattant föl. — Ma éjjel igazából nem lesz szükségünk a Kínzás Kerekeire. Hagyjátok abba, mind a ketten! És most, Hittestvéreim… mind hoztatok varázstárgyakat, ahogy utasítottalak?

Általános mormogás kélt.

— Helyezzétek őket az Idézés Körébe! — parancsolta a Legfőbb Nagymester.

Szánalmas gyűjtemény volt. Hozzatok mágikus tárgyakat, azt mondta nekik. Csak Enyvesujj Testvér mutatott föl valami érdemlegeset. Afféle oltárdísznek látszott, jobb nem kérdezni, honnan. A Legfőbb Nagymester előrelépett és megbökte nagylábujjával a többi cucc egyikét.

— Ez meg — firtatta — mi?

— ’gyamulett — motyogta Reterátbúvár Testvér. — Nagyon hatásos. Vettem egy pacáktól. Garantált. Megvédi az embert a krokodilharapástól.

— Biztos vagy benne, hogy tudod nélkülözni? — tudakolta a Legfőbb Nagymester. Kötelességtudó vihogás hallatszott a többi Hittestvér felől.

— Ebből elég, testvéreim! — vakkantotta a Legfőbb Nagymester megpördülve. — Azt mondtam, hozzatok varázstárgyakat. Nem olcsó bizsukat és szemetet! Jóságos ég, ez a város hemzseg a mágiától! — Lenyúlt. — Mik ezek az izék, az istenek szerelmére?

— Kövek — jelentette ki Vakoló Testvér tétovázva.