És így a Céhet fölbátorította, hogy bújjon elő az árnyékból s építsen nagy Céhházat, foglalja el helyét a városi banketteken, s hozzon létre gyakorlóiskolát — ahol a részvevők fizetett munkaidőben okulhatnak —, Városi igazolványokat meg Céhbizonyítványokat meg mindent. Az Őrség fölszámolásáért cserébe a tolvajok — megpróbálva megőrizni komolyságuk — beleegyeztek, hogy az évenként meghatározandó szinten tartják majd a bűnözést. Ily módon mindenki tud majd előre tervezni, jelentette ki Lord Vetinari, és a bizonytalanság egy része eltávolítható abból a káoszból, ami az élet.

És aztán, egy kicsivel később, a Patrícius ismét berendelte a főbb tolvajokat és azt mondta, ó, mellesleg van még valami más is. Na már most, mi is volt az? Á, igen…

Tudom, hogy kik vagytok. Tudom, hogy hol laktok. Tudom, hogy milyen lovon lovagoltok. Tudom, hova jár a feleségetek fodrászhoz. Tudom, hogy azok az édes gyermekeitek, mennyi idősek is most, szavamra, hogy repül az idő, tudom, hogy hol játszanak. Szóval ne feledjétek el, amiben megegyeztünk, rendben? És mosolygott.

Ők is azt tették. Ímmel-ámmal.

És valójában kiderült, hogy ez mindenki szempontjából igen kielégítő. A főtolvajok nagyon rövid idő alatt pocakot eresztettek és elkezdtek címerpajzsot csináltatni maguknak, és füstös odúk helyett, amiket amúgy se kedvelt senki, tisztes épületekben találkozni. Számlák és elismervények szövevényes rendszere gondoskodott arról, hogy, noha mindenki részesült a Céh figyelmében, senkinek se jusson túl sok belőle, és ez nagyon is elfogadható volt — legalábbis azoknak a polgároknak, akik elég gazdagok voltak ahhoz, hogy megengedhessék maguknak a Céh által kért, igazán méltányos felárat a zavartalan életért. Volt erre egy fura, külföldi szó: biztos-irtási-köszvény. Senki se tudta, hogy eredetileg mit is jelentett, de Ankh-Morpork a magáévá tette.