Odaért az Őrházhoz, ősi és meglepően nagy épület volt, beékelve egy cserzőműhely és egy gyanús bőrholmikat készítő szabóság közé. Valamikor meglehetősen impozáns lehetett, de mostanra elég nagy részei váltak lakhatatlanná, s csak baglyok meg patkányok járőröztek arra. A bejárat fölött mottó állt a város ősi nyelvén, amelyet mostanra elkoptatott az idő, a korom és a moha, de még ki lehetett venni:

FABRICATI DIEM, PVNC

Kolon főtörzsőrmester szerint, aki külföldön is szolgált s ezért a nyelvek szakértőjének tartotta magát, ennek pontos fordítása: „Védelmezni és Szolgálni”.

Igen. Csendőrnek lenni bizonyára jelentett valamit, valaha.

Kolon főtörzsőrmester, gondolta Kadar, miközben bebotladozott a dohos homályba. Ha valaki, hát ő szereti a sötétséget. Kolon főtörzsőrmester harmincévi boldog házasságot köszönhetett annak, hogy Mrs. Kolon egész nap dolgozott és Kolon főtörzsőrmester egész éjjel. Kis cédulák útján érintkeztek. A férj elkészítette asszonya vacsoráját, mielőtt este távozott, s felesége forró, ízletes reggelit hagyott számára a sütőben. Három, már felnőtt gyerekük volt, akik mind, Kadar föltételezte, szerfölött meggyőző kézírás eredményeként jöttek világra.

És Nobbs káplár… nos, bárki, aki hasonlít Nobbyhoz, korlátlan mennyiségű indokkal rendelkezik, hogy ne kívánja, hogy mások lássák. Erről nem is kell mélyebben elgondolkodni. Az egyetlen ok, amiért nem mondhatja az ember, hogy Nobby közel áll az állatvilághoz az, hogy az állatvilág fölkelne és kikérné magának.

Meg aztán persze, ott van ő maga. Csupán alkoholban pácolt rossz szokások szikár, borotválatlan halmaza. És ez az egész Éjjeli Őrjárat. Csak ők hárman. Valaha tucatszám, százszám léteztek csendőrök. És most — csak hárman vannak.