— ’Estét, kapitány! — mondta. — Jelentés a tegnapi incidensekről meg minden. Valamint tartozik négy garassal a teakasszának.

— Mi ez, amit a törpéről hallok, főtörzsőrmester? — kérdezte Kadar nyersen.

Kolon összeráncolta homlokát. — Miféle törpéről?

— Arról, amelyik most lépett be az Őrségbe. A neve… — Kadar habozott — Murok vagy mi.

— Ő? — Kolon eltátotta a száját. — Ő egy törpe? Mindig mondtam, hogy nem lehet megbízni a kis rohadékokban! Teljesen átvert engem, Kapitány úr, a pöttöm vakarcs tuti, hogy hazudott a magasságáról! — Kolon méretista

— Tud róla, hogy a törpe letartóztatta ma reggel a Tolvajok Céhének Elnökét?

— Miért?

— Úgy tűnik, azért, mert a Tolvajok Céhének Elnöke.

A főtörzsőrmester ettől zavarba jött. — És mi abban a bűn?

— Azt hiszem, esetleg nem ártana szót váltanom ezzel a Murokkal — jelentette ki Kadar.

— Még nem látta, uram? — kérdezte Kolon. — Ő azt állította, hogy jelentkezett magánál, uram.

— Én, huh, bizonyára nagyon elfoglalt lehettem akkor. Sok minden nyomta a lelkem — felelte Kadar.

— Igen, uram — mondta udvariasan Kolon. Kadarnak még volt annyi önbecsülése, hogy másfelé nézzen és az aktarétegeket kevergesse az íróasztalán.

— Be kell hozzuk az utcákról, amilyen gyorsan csak lehet — motyogta. — Még a végén be fogja kasztlizni az Orgyilkosok Céhének főnökét, csak mert van pofája embereket gyilkolni! Hol van most?

— Kiküldtem Nobbs káplárral, Kapitány. Azt mondtam, valahogy mutassa meg neki a dolgok csínját-bínját.

— Maga elengedett egy újoncot Nobbyval? — firtatta fáradtan Kadar.

Kolon dadogott. — Hát, uram, gondoltam, tapasztalt ember, Nobbs káplár sok mindent meg tud tanítani neki…

— Akkor hát reménykedjünk, hogy a törpe lassan tanul — vágott közbe Kadar s fejébe nyomta barna vassisakját. — Gyerünk!