— Ugyan, dehogy! Paszulyleves, az jön. Sajnálom.

Az eső kérlelhetetlenül sziszegett a zavart némaságban.

— És mi van a bekalickázott bálnával? — érdeklődött az elázott látogató, megkísérelve a bepréselődést a rettenetes bejárat kínálta csekély menedékbe.

— Mi van vele?

— Hát, ha mindenáron tudni akarod, nem szabadna semmit se tudnia a tátongó mélységről.

— Ó, a bekalickázott bálna! Akkor te az Ében Éj Megvilágosult Hittestvéreit keresed. Három ajtóval arrébb.

— Akkor ti kik vagytok?

— Mi Ee Felvilágosult és Ősi Felebarátai vagyunk.

— Azt hittem, ti odaát találkoztok a Szirup utcában — jegyezte meg kicsivel később a vizes fickó.

— Aha. Hát. Tudod, hogy van ez. A lombfűrész klub bérli a termet keddenként. Volt egy kis kavarodás.

— Á! Mindegy, azért köszi.

— Szívesen. — A kukucskáló csattanva bezárult.

A köntösbe burkolt alak egy pillanatig rámeredt, aztán továbbtocsogott az utcán. Valóban volt ott egy másik bejárat Az építő nem vette a faradságot, hogy különösebben megváltoztassa a dizájnt.

Bekopogott. A kis, rácsos tolóablak oldalra száguldott.

— Igen?

— Figyelj, „A jelentőségteljes bagoly huhog az éjben”, rendben?

— „Mégis számos szürke úr megy búsan gazdátlan férfiakhoz”.

— „Éljen, éljen a fránya bányakánya lánya”, oké?

— „A fejszés számára minden hozzá folyamodó ugyanolyan magas”.

— „Mégis, kétségnek nélküle, rózsa rejlik a tövisben.” Itt kinn zuhog az eső. Tudsz róla, igaz?

— Igen — felelte a hang, annak tónusában, aki igenis tud róla, viszont nem áll benne.

A látogató fölsóhajtott.

— „A bekalickázott bálna semmit sem tud a tátongó mélységről” — folytatta. — Ha ettől boldogabb vagy.

— „A rosszul épített torony rémesen remeg a lepke közeledésétől”.

Az esdeklő megmarkolta az ablak rácsát fölhúzta magát és azt sziszegte: — És most engedj be! Teljesen átáztam.