— Gyorsan kapcsolsz, fiú.

— Remélem, hogy elcsíphetek egy gonosztevőt a bűncselekmény elkövetése közben — lelkesedett Murok.

— Ööö, aha — mondta Nobby tétován.

— De ha nyitva találunk egy ajtót, föltételezem, ide kell hívjuk a tulajdonost — folytatta Murok. — És egyikünknek itt kell maradnia, hogy őrizze a dolgokat, igaz?

— Ja! — Nobby földerült. — Majd én — ajánlotta. — Cseppet se aggódj miatta! Addig te elmehetsz és megkeresheted az áldozatot. Úgy értem, tulajdonost.

Újabb kilinccsel próbálkozott. Elfordult a markában.

— Otthon, a hegyek közt — mesélte Murok — ha elkapunk egy tolvajt, fölakasztjuk a…

Elhallgatott, szórakozottan zörgetve egy kilincset.

Nobby megmerevedett.

— A minél? — kérdezte elszörnyedve egyszersmind lebilincselve.

— Nem jut eszembe — felelte Murok. — Anyám mindig azt mondta, túl jó az nekik, egyébként is. Lopni Helytelen.

Nobby számtalan híres mészárlást élt túl úgy, hogy ott sem volt. Elengedte a kilincset, s barátságosan megveregette.

— Megvan! — kiáltott Murok. Nobby összerándult.

— Mi van meg?

— Emlékszem, hogy minél akasztottuk föl őket — válaszolta Murok.

— Ó! — rebegte elgyöngülve Nobby. — Minél?

— A városházánál — emlékezett Murok. — Néha napokra. Nem fognak többet lopni, azt mondhatom! És máris Erőskarú Bjorn a bácsikád.

Nobby a falnak támasztotta pikáját és füle rejtekéből előkotort egy cigarettavéget. Egy-két dolgot, döntötte el, tisztázni kéne.

— Miért kellett beállnod az őrök közé, fiú? — érdeklődött.

— Folyton ezt kérdezi mindenki — méltatlankodott Murok. — Nem kellett. Akartam. Majd Férfit fog faragni belőlem.

Nobby sose nézett senkinek egyenesen a szemébe. Döbbenten bámult Murok jobb fülére.

— Úgy értem, nem vagy szökésben semmi elől? — tudakolta.