— Miért akarnék elszökni bármi elől?

Nobby kissé összezavarodott. — Á! Mindig van valami. Talán… talán ártatlanul vádoltak valamivel. Mint például, esetleg — vigyorgott —, esetleg a raktárkészlet rejtélyes módon hiányt mutatott bizonyos tételeknél, és igazságtalanul téged hibáztattak. Vagy találtak bizonyos tárgyakat a cuccodban és nem is tudtad, hogy kerültek oda. Ilyesmi. Elmondhatod a vén Nobbynak. Vagy — bökte oldalba Murokot — tán valami más vót az, he? Serse la femm, eh? Bajba juttattál egy lányt?

— Én… — kezdte Murok, s aztán eszébe jutott, hogy igen, az ember vallja be az igazat, még az olyan fura alakoknak is, mint Nobby, aki láthatólag azt se tudja, mi az. És az igazság az, hogy mindig bajba keverte Arankát, bár hogy pontosan miként és miért, az rejtély maradt. Többé-kevésbé minden alkalommal, mikor távozott a lány meglátogatása után a Kővágó-barlangból, hallotta, hogy az apa meg az anya kiabálnak Arankával. A szülők mindig nagyon udvariasak voltak vele magával, de valahogy már annyi, hogy vele látták, elég volt ahhoz, hogy a lány bajba kerüljön.

— Igen — mondta.

— Á! Gyakorta így van — bólogatott bölcsen Nobby.

— Mindig — értett egyet Murok. — Valójában csaknem minden éjszaka.

— Teringettét! — ámult elismerően Nobby. Lepillantott az Óvszerre. — Hát akkor ezért erőltették rád, hogy viseljed?

— Hogy érted?

— Nos, ne aggódj miatta — jelentette ki Nobby. — Mindenkinek megvan a maga kis titka. Vagy nagy, egyes esetekben. Még a kapitánynak is. Ő csak azért van nálunk, mert egy Nő Dekredálta. Ezt mondja mindig a főtörzsőrmester. Dekredálta.

— Egek! — sóhajtott Murok. Nagyon fájdalmasnak hangzott.

— De én azt hiszem, azér’, mer’ mindig kimondja, ami a szívén fekszik. Eggyel többször mondta ki a kelleténél a Patrícius előtt, azt hallottam. Azt mondta, hogy a Tolvajok Céhe nem más, mint tolvajbanda, vagy valami ilyesmit. Ezért került hozzánk. Igaziból nem t’om. — Spekulálva nézegette a kockaköveket, aztán hozzátette: — Szóval akkor hol laksz, fiú?