Száz csontkemény áll esett le.

— Úgy értem, csak nézzetek magatokra! — Murok fejét rázta. — El tudjátok képzelni, hogy szegény, öreg, ősz szakállú anyátok, aki odahaza piciny gödrében agyondolgozza magát s azon mereng, vajon fiacskája mit csinál ma éjjel, hogy ő mit gondolna, ha most látna titeket? A ti saját édes jó anyátok, aki először mutatta meg nektek, hogyan forgassátok a csákányt…

Nobby, aki a bejáratnál állt megrémülve és megdöbbenve, ráébredt, hogy az orrfújás és elfojtott szipákolás kórusa egyre hangosabb, ahogy Murok folytatja: — …valószínűleg azt gondolja, hogy bizonyára a fiacskám csöndesen dominózik vagy valami…

Egy törpe a közelben, aki hat hüvelykes vastüskékkel kirakott sisakot viselt, halkan belezokogott a sörébe.

— És fogadok, hogy már régóta nem írt haza egyikőtök se, pedig megígértétek, hogy minden héten fogtok…

Nobby szórakozottan előhúzott egy piszkos zsebkendőt s odanyújtotta egy, a falnak támaszkodó törpének, aki reszketett a bánattól.

— Na, most — jelentette ki kedvesen Murok —, nem akarok senkivel se szigorú lenni, de mostantól minden éjjel erre fogok járni és elvárom, hogy a törpeviselkedés tisztes formáit lássam. Tudom, hogy milyen az, amikor messzire kerültök otthonról, de az ilyesmire nincs mentség. — Megérintette sisakját — G’hruk, t’uk.

Ragyogó mosollyal ajándékozta meg őket, s félig kisétált, félig kiguggolt a kocsmából. Amikor előbukkant az utcára, Nobby megveregette a karját.

— Soha többet ne csinálj velem még egyszer ilyet! — zsörtölődött. — Te a Városi Őrségbe’ vagy! Szóba ne merd hozni nekem ezt a törvény dolgot többet!

— De az nagyon fontos — magyarázta komolyan Murok, Nobby után ügetve, aki beoldalgott egy keskenyebb sikátorba.

— Ám nem annyira, mint az egy darabban maradás! — intette le Nobby. — Törpebárok! Ha van egy csöpp józan eszed, fiú, bejössz velem ide. És hallgass!