— És most — szólt a Legfőbb Nagymester, fölemelve a könyvet — bele fogunk fogni a kezdésbe. Kuss legyen, Reterátbúvár Testvér!

Multiverzumszerte minden városnak van olyan része, ami Ankh-Morpork Gyehennájához hasonlít. Általában a legöregebb rész az, keskeny utcái hűségesen követik a középkori tehenek csapásait a folyóhoz menet, és olyan neveik vannak, mint például Mészárszék, Bérkaszárnya, Csempész Sikátor…

Ankh-Morpork nagy része egyébként is ilyen. Ám a Gyehenna még inkább, afféle fekete lyuk a megrögzött törvénytelenségben. Fogalmazzunk így: még a bűnözők is félve közlekednek ezeken az utcákon. Az Őrség sose teszi ide be a lábát.

Most azonban véletlenül betették. Nem túl szilárdan. Fárasztó éjszaka volt, és sokszor kellett idegeik szilárdításához folyamodniuk. Mostanra olyannyira szilárdak lettek, hogy mind a négyen a másik háromban bíztak, hogy azok majd tartják az irányt, őt meg függőlegesen.

Kadar visszaadta a palackot a főtörzsőrmesternek.

— Szégyellje, je, je — kicsit töprengett — magát! — egészítette ki. — Részeg eggy elöl, elöl, elöljáráró prancsnok jelenlétébe’.

A főtörzsőrmester szólni próbált, de csak esszek sorával tudott előrukkolni.

— Tegye magát őrzetbe’! — parancsolta Kadar kapitány, visszapattanva egy falról. Rámeredt a falazatra. — Ez a fal rám támadt — nyilatkozta. — Hah! Asszed, kemény vagy, he! Hát, én meg a Törvénynek a, a, bisztossa vagyok, jobbhatőlemtudod, és mi nem tűrünk semmi, semmi, semmi.

Vontatottan pislogott egyet-kettőt.

— Mija, amiből mi semmit se tűrünk, tőrmster? — tudakolta.

— Kockázat, uram? — tapogatózott Kolon.

— Nem, nem, nem. Másik izé. Mindegy. Különben meg, nem tűrünk semmise senkitől. — Tétova látomások ügettek át tudatán egy szobáról tele tipikus bűnözőkkel, őt gúnyoló fickókról, olyan népségről, akiknek puszta létezése évek óta megbotránkoztatja és hergeli őt, ahogy szanaszét hevernek és nyögnek.