Szinte súlytalanul átlendült a tető peremén, a tetőgerincen landolt fürgén végigszaladt az alvó épület mentén, átugrott a keskeny rés fölött a Bel-Shamharotht-az-Ichoristent-Követő-Immár-Jó-Útra-Tért Fiatalember-ek Szövetsége tornaterme cserépfedelére, könnyedén végigkocogott a szürke meredeken, lassítás nélkül fölkúszott egy tizenkét láb magas falon, és Vak Ió templomának széles, lapos tetejére szökkent.

Narancssárga telihold függeszkedett a láthatáron. Itt fönn valódi szellő lengedezett, nem erős, de annyira üdítő, mint egy jeges zuhany az utcák fullasztó hősége után. Fölgyorsult élvezve az arcába csapó hűvösséget és akkurátusan leugrott a tető végéről a keskeny deszkapallóra, ami átvezetett a Slágerszerzők sikátorába.

És amit valaki, minden valószínűséggel dacolva, eltávolított onnan.

Ilyen alkalmakkor pereg le az ember élete az ember szeme előtt…

A nagynénje zokogott, meglehetősen színpadiasan, vélte Teppik, mivel az idős hölgy olyan szívós volt mint egy víziló rüsztje. Az apja szigorúnak és méltóságteljesnek látszott, valahányszor nem feledkezett meg magáról, és megpróbálta távol tartani tudatából a szirtek és halak csalogató képeit A szolgákat fölsorakoztatták a csarnok hosszában a főlépcső aljától, szolgálólányok az egyik oldalon, eunuchok és inasok a másikon. A nők pukedliztek, ahogy elhaladt mellettük, eléggé tetszetős színuszhullám látványt hozva ezzel létre, amit a Korong legnagyobb matematikusa, ha épp nem lett volna azzal elfoglalva, hogy egy kistermetű fickó, aki a látszat szerint csak egy hálóinget visel, bottal veri és üvöltözik vele, sokra értékelhetett volna.

— De — fújta ki orrát Teppik nagynénje —, végső soron az foglalkozás.

Az apja megveregette a nagynéni kezét — Badarság, sivatag virága — jelentette ki —, a legenyhébben szólva is hivatás.

— Mi a különbség? — zokogta a nagynéni.