Furcsa — semmi sem zümmög! Oldalt pillantott — és megfagyott ereiben a vér.

Az egyik légy a biztosíték kupakján ült, és a szárnyát tisztogatta, a másik kacérkodott vele. Néhány milliméternyire tőle ragyogott a legközelebbi kábel. A szigetelés kissé feljebb végződött, mind a négy csaknem ceruza vastagságú vezeték csupasz volt, feszültségük nem különösen magas, 1000 volt, ezért is van köztük csupán hét milliméter távolság. Véletlenül tudta csak, hogy ennyi. Egyszer ugyanis szétszedték az egész elektromos berendezést, és volt mit hallgatnia a vegyes tárgyak tanársegédjétől, mert nem tudta a vezetékek közötti távolságokat. A legyet hidegen hagyta a kacérkodás, és most a csupasz vezetéken mászkált. Természetesen, semmi baj sem esett. De ha kedve szottyanna átmászni a másikra… a jelek szerint éppen kedve kerekedett, mert felzümmögött, és most a rézvezeték legszélén tanyázott. Mintha az egész kormányfülkében nem volna más hely! Ha mellső lábait az egyik vezetékre, a hátsókat a másikra tenné…

No, akkor mi volna? A legrosszabb esetben zárlatot idézne elő, különben is a légy nem elég nagy ahhoz. De még ha úgy is volna, akkor egy pillanatra zárlat következik be, az önműködő biztosíték kikapcsolja az áramot, a légy elég, az automata ismét bekapcsolja az áramot, és minden működik megint — a légy-ügy pedig véget ér! Megbűvölten meredt a magasfeszültségű szekrénykére. Mégsem kívánta, hogy a dög megkísérelje. Rövidzárlat a nyavalya tudja, mi sül ki abból. Alighanem semmi — de minek?

Óra: még nyolc perc van hátra, a motor fokozatosan lassul. Mindjárt befejeződik a gyorsulásos repülés. Éppen az órát ellenőrizte, amikor egy villanás — és a fények kialudtak. Talán a másodperc harmadrészéig tartott az egész. „A légy!” — villant át agyán, és visszafojtott lélegzettel leste, hogy az automata ismét bekapcsolja az áramot. Bekapcsolta.