Még a pilótazubbonya zsebében is mindig szalámihéj vagy kockacukor lapult, és a Főnök gyanította, hogy Thomas időnként a hajóra csempészi pudlikutyáit — bár Thomas esküdözött, hogy soha még csak eszébe se jutott ilyesmi. Lehetséges. Ezt már senki sem fogja megtudni, mert Thomas egy júliusi délutánon őrjáratba indult; két termosz kávét vitt magával — nagyon szerette a kávét —, sőt a biztonság kedvéért egy harmadik teli termoszt a pilótakantinban hagyott, hogy mire visszatér, kedvére való, cukorral főtt, törökös kávé várja. A kávé nagyon sokáig várt. Harmadnap hét órakor véget ért a „megengedhető késés”, Thomas nevét krétával felírták a táblára a navigációs teremben — más név nem is volt a táblán. Ilyesmi sohasem fordult elő. Csak a legöregebb pilóták emlékeztek azokra az időkre, amikor a hajók még el-elromlottak; szerettek is hajmeresztő históriákat mesélni a fiataloknak a daliás időkről, mikor a meteorriasztást tizenöt másodperccel az összeütközés előtt kapta az ember; éppen annyi ideje maradt, hogy elbúcsúzzon a családjától. Persze rádión. De hát ezek igazán ősrégi dolgok. A navigációs teremben mindig üres volt a tábla, tulajdonképpen csak megszokásból hagyták ott a falon.

Kilenckor még elég világos volt, valamennyi ügyeletes pilóta otthagyta a rádiófigyelést, és kint ácsorgott a leszállópálya hatalmas betonsíkja körüli gyepen, az eget fürkészve. A navigátorszobába senkit sem engedtek be. A Főnök a városban volt, de estére megérkezett, kivette a dobozból a regisztráló szalagokat Thomas automata adójának jelzéseivel, majd felment az obszervatórium üvegfalú kupolájába, amely fekete radarkagylóit mindenfelé meregetve tébolyultan forgott.

Thomas egy kis AMU rakétával repült. Bár atomüzemanyaga — így vigasztalta a pilótákat a tankoló csoport őrmestere — elég lett volna, hogy körülrepülje a fél Tejútrendszert, valamennyien eszeveszett bolondnak tartották, sőt egyikük dühöngve szidta, mint a bokrot, hiszen az AMU-ban szinte semmi oxigén nincs: öt napi adag, nyolc órás vastartalékkal. Az állomás nyolcvan pilótája meg a rengeteg mentőhajó — összesen majdnem ötezer rakéta — négy napon át tűvé tette a szektort, amelyben Thomas eltűnt. Nem találtak semmit — mintha kámforrá vált volna.