Felfúvatlan kezeslábasban álló a híd acéllemezén, közvetlenül a csarnok teteje alatt, könyökével a korlátként kifeszített kötélre támaszkodott, és így tartotta magát, mert mindkét keze tele volt. Az egyikben a hajózókönyvet szorongatta, a másikban a „súg”-ot. Ez puska volt, amelyet Smigától kölcsönzött — úgy beszélték, hogy ezzel repült az egész iskola. Igaz ugyan, titok maradt, miként került vissza, mert a tanulók a próbarepülés után elhagyták az Intézetet, és Északra mentek, a támaszpontra, ahol megkezdődik a biflázás a záróvizsgákra. A jelek szerint mégis visszatért valahogy — talán ejtőernyőn dobták le? Ez természetesen csak tréfa volt.

Ott ácsorgott a rugózó acéllemezen, a negyvenméteres szakadék fölött, és hogy könnyebben teljék az idő, azt latolgatta, vajon megmotozzák-e — ez, sajnos, néha megesett. A kadétok a legfurcsább és legszigorúbban tiltott dolgokat vitték magukkal a próbarepülésekre, a lapos pálinkás üvegeken kezdve egészen a bagóig és ismerős lányok fényképéig. Nem beszélve természetesen a „súg”-okról. Pirx elkeseredetten kísérletezett, hol s hogyan rejtse el. Vagy tizenötször eldugta — cipőjében a sarka alá, két harisnyája közé, a cipő szárába, kezeslábasa belső zsebébe, kis csillagatlaszába, az efféle atlaszt engedélyezték — nem lett volna rossz a szemüvegtok sem, de először is ehhez óriási tok kellett volna, másodszor — nem viselt szemüvegét. Kissé később eszébe jutott, hogy ha viselne, nem is vették volna fel az Intézetbe.

Ácsorgott tehát az acéllemezen, és várta.