Az előadók ezt másképp nevezték: hogy bámész, mafla, és állandóan máson jár az esze, mint amin éppen kellene. Igaz, hogy Pirxnél sok minden könnyebben ment, mint a beszéd. Tettei és szavakba foglalt gondolatai között, ha nem is tátongott szakadék… mindenesetre támadt valamilyen akadály, amely megkeserítette életét. Az előadók nem tudták, hogy Pirx álmodozó természet. Ezt senki sem tudta. Úgy vélték, hogy egyáltalán semmire sem gondol. Ez pedig nem volt igaz.

A szeme sarkából megfigyelte, hogy Boerst már felállt az előírásnak megfelelően, hogy egy lépésnyire a bejárattól, a nyíláshoz vezető hídon kihúzta magát, és felfúvatlan kezeslábasának gumigyűrűjére szorított kézzel várakozott.

Átvillant agyán, hogy Boerstnek jól illik még ez a furcsa öltözék is, amelyet mintha száz futball-labdából szabtak volna, és Boerst kezeslábasa felfúvatlan, az övé pedig helyenként még jócskán tartalmaz levegőt — és ezért esik olyan nehezére a járás, kénytelen szélesen szétvetett lábbal haladni. Tőle telhetően igyekezett, de a két sarka nem akart egymáshoz közelebb kerülni. Miért engedelmeskedett a Boerst két sarka? Ez titok maradt. Egyébként, ha Boerst nincs ott, teljesen megfeledkezett volna az alapállásról, háttal a rakétának, arccal a három egyenruhás férfi felé. Először Boersthöz léptek — mondjuk azért, mert B betűs volt, de ez sem volt egészen véletlen, helyesebben: Pirx számára volt hátrányos véletlen, hiszen mindig sokáig kellett várnia a „felszólítás”-ra; izgult, mert jobban szerette, ha a baj egyszerre szakad rá.

Feléből-harmádából hallotta a Boersthöz intézett szavakat, és Boerst feszes vigyázzban gyorsan felelgetett, annyira gyorsan, hogy Pirx egy kukkot sem értett belőle. Azután őhozzá léptek, és amikor a Főnök megszólította, Pirxnek hirtelen eszébe jutott, hogy ma hármuknak kellett volna repülniük, nem kettejüknek, mi történt hát a harmadikkal? Szerencsére megütötte fülét a Főnök hangja, s az utolsó pillanatban még jókor kibökte: