Az Endeavour most a henger északi pólusa felett, nem egészen ezer méter magasságban lebegett, pontosan a lassan forgó korong középpontja felett. Azért esett a választás épp erre a végére, mert a Nap ezt világította meg. A tengely közelében lévő, alig kiemelkedő, rejtélyes szerkezetek étes árnyékot vetettek a fémsíkra. A Ráma északi arca gigantikus napóraként mérte négyperces napjai gyors múlását.
Norton parancsnoknak nem okozott gondot, hogy négytonnás űrhajóját lebocsássa a forgó korong közepére. Ugyanilyen módon kapcsolódott volna össze bármely nagy űrállomás forgó tengelyével; Az Endeavour oldalirányú sugárhajtóművei segítségével az űrhajó már fel is vette a megfelelő forgási sebességet, és Joe Calvert hadnagy — a számítógép segítségével vagy anélkül — kétségtelenül olyan puhán száll majd le, akár egy hópehely.
— Három perc múlva — mondta Joe, de szemét le nem vette a képernyőről — megtudjuk, hogy antianyagból van-e. Norton elmosolyodott, amikor eszébe jutottak a Ráma eredetéről szóló hajmeresztő elméletek. Ha igaznak bizonyulna ez a valószínűtlen magyarázat, néhány perc múlva a legnagyobb megrázkódtatást élhetik át, mióta a Naprendszer kialakult. Tízezer tonna teljes megsemmisülése egy második nappal ajándékozná meg a bolygókat.
A küldetés szervezői azonban még erre a nagyon valószínűtlen esetre is gondoltak: az Endeavour egyik hajtóműve biztonságos ezer kilométeres távolságból bombázta a Rámát. Amikor a párasugár elérte célját, nem történt semmi említésreméltó — noha az anyag-antianyag-reakció még néhány milligramm esetében is hatalmas tűzijátékot okozott volna.
Norton, mint az űrhajósok általában, óvatos ember volt.