A pillanatnyi teendővel mindenesetre tisztában volt. Az utasítás szerint huszonnégy órás várakozás után ki kell mennie felderítésre. Ezen az első napon senki sem aludt valami sokat; a legénységnek még a pihenő tagjai is szüntelenül a műszereket figyelték, melyek nem mutattak semmit, mások meg csak bámulták a figyelőablakokon keresztül a tökéletesen geometrikus tájat. «É1 ez a világ? — tették fel újra és újra a kérdést önmaguknak. — Halott? Vagy csak alszik?»
Az első EVA-ra Norton csak egyetlen társát, Karl Mercer korvett-kapitányt vitte magával, ezt a keménykötésű, okos tisztet, akire végveszélyben is számítani lehetett. Nem akarta elhagyni a hajót látótávolságon kívül, nehogy egy nagyobb csapat biztonsága kerüljön veszélybe, ha bármi zavar adódik. Óvatosságból azonban még két beöltöztetett embert állított a légzsiliphez.
A Ráma gravitációs és centrifugális terein jelentkező néhány grammnyi súly sem előnynek, sem hátránynak nem számított; teljes mértékben hajtóműveikre kellett hagyatkozniuk. Mihelyt lehet, döntötte el Norton magában, kifeszít egy kötélrendszert az űrhajó és a bunkerek közé, hogy üzemanyag-felhasználás nélkül mozoghassanak.
A legközelebbi bunker mindössze tíz méter távolságra volt a légzsiliptől, és Norton először is arról akart megbizonyosodni, vajon nem sérült-e meg a hajó a leszállásnál. Az Endeavour törzse több tonna nyomással, de egyenletes eloszlásban nehezedett a bemélyedő falra. Megnyugodva kezdett mozogni a kör alakú szerkezet körűt, s megpróbált rájönni, mire szolgálhat.
Csak néhány métert haladt, mikor felfedezte, hogy a sima fémfal megtörik. Először, miután a törésnek semmiféle célját nem látta, azt hitte, valami fura díszítés lehet. Sugárirányban haladó hat vájat vagy rés vágódott mélyen a fémbe, és bennük hat, keresztben elhelyezett rúd, mint valami keret nélküli kerék küllői, középen a kerékaggyal.