Aztán, növekvő izgalommal észrevette, hogy a küllők végénél gondosan megmunkált, mélyvájatok vannak, oly módon, hogy egy kéz (mancs? csáp?) megragadhassa. Ha az ember így, a falhoz támaszkodva megáll, és meghúzza a küllőt, így…
A kerék simán, olajozottan emelkedett ki a falból. Norton legnagyobb megdöbbenésére — mert szinte biztosra vette, hogy valamennyi mozgatható részt réges-régen légmentesen odahegesztettek — egy küllős kereket tartott a kezében. Akár egy ősrégi vitorlás hajó kapitánya is lehetett volna, amint ott áll hajója kormánykerekét tartva.
Most örült, hogy arcát a sapka ellenzője eltakarja Mercer elől.
Meg volt döbbenve, ugyanakkor dühös is volt önmagára; nem lehetetlen, hogy máris elkövette az első hibát. Nem szólaltak-e meg riasztóberendezések a Ráma belsejében, meggondolatlan tette nem indította-e el valamely könyörtelen mechanizmus működését?
De az Endeavour nem jelzett semmiféle változást, műszerei csak a jelentéktelen hősercegéseket és Norton saját mozdulatait jelezték.
— Nos, kapitány, elfordítja?
Norton még egyszer felidézte az utasításokat: «Cselekedjék belátása szerint, de legyen óvatos: Ha minden egyes mozdulatát jóváhagyatja a központtal, soha nem jut sehová.
— Mi az elképzelése, Karl? — kérdezte Mercertől.
— Nyilván égy légzsilip kézi vezérlője… talán vésztartalékrendszer energiakimaradás esetére. Nem tudok elképzelni egyetlen, mégoly fejlett technikát sem, amely ne számítana ilyesmire.
— És ez biztonságos — mormolta magának Norton —, csak akkor működtethető, ha a rendszert semmiféle veszély nem fenyegeti…
Lábát a földre feszítve megragadta a csörlő két szemben lévő küllőjét, és megpróbálta elfordítani. A kerék nem mozdult.
— Segítsen! — kérte Mercert. Mindketten megragadtak egy-egy küllőt, de erejük megfeszítésével sem értek el vele semmit.