És nincs is értelme; hiszen nagyon jó viszonyban voltak egymással, születésnapok és más évfordulók alkalmából köszöntötték is egymást. Mindenesetre megnyugtató, hogy a két nő sohasem találkozott, és valószínűleg nem is fog. Myrna a Marson született, és nem viselné el a földi gravitációt, Caroline pedig még a maximálisan huszonöt percig tartó földi utazásokat is gyűlöli.

«Ne haragudj, amiért egy nappal később adok hírt magamról — mondta a parancsnok, miután szerencsésen túljutott a kevésbé személyes hangú bevezetőn —, de akár hiszed, akár nem, az elmúlt harminc órában nem voltam a hajón…

Ne aggódj, minden simán, rendben megy. Két napba tellett, mire csaknem átjutottunk a légzsiliprendszeren. Elég lett volna néhány óra is, ha tudjuk, amit most már tudunk. De nem bízhattuk magunkat pusztán a szerencsére, ezért kamerákat küldtünk előre, amelyek alaposan megvizsgálták az összes zárat. Meg kellett győződnünk arról, hogy nem csapódnak be mögöttünk — miután már bent vagyunk…

Varmennyi zár egyik oldalán nyílással ellátott, egyszerű forgó henger. A nyíláson bejutva elforgatjuk a hengert száznyolcvan fokkal, mire a nyílás egy ajtóhoz kerül, amelyen át be lehet lépni — illetve jelen esetben be lehet lebegni.

A Ráma-lakók valóban biztosra mennek. A bunker mögött befelé indulva három ilyen hengerzárat találtunk egymás után. El sem tudom képzelni, miképpen hibásodhatnának meg, hacsak valaki fel nem robbantja őket, de még így is háromszoros akadályt kellene vennie…

És ez csupán a kezdet. Az utolsó zár csaknem fél kilométer hosszú, nyílegyenes folyosóra nyílik. Tiszta, rendes, mint minden, amit eddig láttunk; pár méterenként kis kör alakú mélyedések, valószínűleg világításra szolgálnak — de most minden teljesen sötét, és bevallom, félelmetes. A folyosó teljes hosszán két, egymással párhuzamos, körülbelül egy centiméternyi széles vájat húzódik. Azt gyanítjuk, hogy valamiféle vontatószerkezet haladhat benne: gépeket vagy embereket szállíthat le-fel.