Említettem, hogy a folyosó mintegy fél kilométer hosszú. Szeizmikus méréseink alapján úgy gondoltuk, ez megfelelhet a burok vastagságának, ezek szerint lassan átjutunk rajta. És odaérve már meg sem lepődtünk azon, hogy újabb hengeres légzsilipre bukkantunk.

Már ki is találtad, aztán egy újabbat. És még egyet. Úgy látszik, ezek mindent hármasával csinálnak. Jelenleg az utolsó légkamrában vagyunk, várjuk a Föld jóváhagyását, mielőtt továbbmennénk. A Ráma belseje mindössze pár méterre van tőlünk. Csak már vége lenne ennek a várakozásnak!

Ismered Jerry Kirchoffot, a tisztemet, akinek akkora könyvtára van igazi könyvekből, hogy már el sem tudja hagyni miattuk a Földet? Ez a Jerry mesélt egyszer nekem egy hasonló helyzetről, amely a XXI., nem is, a XX. század elején történt. Egy régész egyiptomi királysírra bukkant, az elsőre, amelyet nem fosztottak ki. A munkások hónapokig ástak egyik kamrától a másikig, míg el nem érték az utolsó falat. Amikor ezt a falat is áttörték, ő felemelte a lámpáját, és bedugta a nyíláson a fejét. Kincsek garmadáját pillantotta meg, a kamra teli volt arannyal, ékszerekkel…

Talán mi is zsírra bukkantunk — egyre inkább ez az érzésem, hiszen még mindig teljes a csend, nyoma sincs semmiféle tevékenységnek. Holnapra mindenesetre kiderül.»

Norton parancsnok kikapcsolta a magnót. Mit mesélhet még a munkájáról, mielőtt a személyes üzeneteket külön-külön továbbítja a családjainak? Általában nem szokott ilyen részletesen beszámolni, de a mostani körülmények aligha mondhatók normálisnak. Lehet, hogy ez az utolsó üzenet, amit szeretteinek küldhet, tartozik nekik annyival, hogy elmondja, mivel foglalkozik.

Mire ők meglátják ezeket a képeket, és meghallják a hangját, ő már a Ráma belsejében lesz — történjék aztán bármi.

Nyolcadik fejezet

AZ AJTÓN TÚL

Norton még soha nem érezte ilyen közel magát ahhoz a régen halott egyiptológushoz.