Tutanhamont csak tegnap temették el — még nincs négyezer éve; a Ráma talán öregebb, mint az egész emberiség. A Királyok Völgyében fekvő sírhely elveszne azokon a folyosókon, amelyeken eddig áthaladtak, az utolsó kapu előtti térség pedig legalább egymilliószorta nagyobb nála. És mögötte rejlik a kincs, amely minden képzeletet felülmúl.
Eltelt öt perc is, és senki nem szólt bele a rádióba; még azt sem közölték egymással, hogy a végső ellenőrzés megtörtént. Mercer egyszerűen bólintott, és intett a nyitott folyosó felé. Mintha valamennyien érezték volna, hogy a perc történelmet csinál, s nem szabad tönkretenniük felesleges fecsegéssel. Ez Norton parancsnoknak is jólesett, mivel neki sem volt mondanivalója. Felkattintotta elemlámpáját, beindította a hajtóműveit, és biztonsági zsinórját maga után húzv9 lassan lesodródott. Néhány másodperc múlva már bent is volt.
Bent, de hol? Előtte átláthatatlan sötétség, a lámpa fényét semmi sem verte vissza. Erre is számított, de nem hitte igazán. A számítások alapján tudta, hogy a szemközti fal sokszor tíz kilométeres távolságra van, most viszont a saját szemével érzékelte az igazságot. Amint lassan haladt előre a sötétben, hirtelen szükségét érezte a zsinór nyújtotta biztonságnak. Ez a zsinór erősebb volt, mint bármelyik, amit eddig használt, beleértve első leszállását a Rámára. Érezte, milyen nevetséges ez: amikor fényéveket és megaparszeknyi távolságokat kellett belátnia, nem környékezte szédülés — miért zavarná hát néhány köbkilométernyi üresség?
Még mindig ezen töprengett, amikor alig érezhető fékezőerővel a zsinór végére szerelt mozgáscsillapító szelíden megállásra késztette. A sötét mélységet hiába pásztázó elemlámpa fényét visszairányította a falra, ahonnan jött.
Mintha egy nagyobb kráter mélyedésének megfelelő kisebb kráter közepe fölött lebegett volna.