Ha elindul innen, a központi tengelytől a görbülő fal felé — amelyet már nem kellene falnak gondolnia —, a gravitáció egyenletesen növekedne. A henger belső falát elérve már képes lesz megállni rajta, lábbal a csillagok, fejjel a forgó dob belseje felé. A feltevés egyáltalán nem meglepő, hiszen az űrrepülés hajnalán centrifugális erőt alkalmaztak gravitáció előidézésére. Csak ne lennének ilyen iszonyúan, megdöbbentően nagyok a méretek! Időbe telik, míg megszokja, hiszen a legnagyobb űrállomás, a Syncsat Five átmérője még a kétszáz métert sem éri el.

A csőben körbefutó táj képe világosabb és árnyékosabb területeket mutatott, talán erdők, mezők, befagyott tavak vagy városok távoli képe: az egyre halványuló fényben ekkora távolságról nem láthatta pontosan. Keskeny csíkok — talán országutak, csatornák vagy jól szabályozott folyók alig látható hálózatot alkottak a látóhatár peremén pedig egyetlen sötétebb csíkot látott, amely egy teljes kört leírva mintegy lezárta ezt a belső világot. Nortonnak hirtelen eszébe jutott Oceanus mítosza, a tenger, amely az ősök hite szerint körbefogja a világot.

Ez a tenger itt talán még különösebb — nem kör alakú, hanem hengeres. Vajon voltak-e hullámai, áramlatai, volt-e árapály, mielőtt befagyott volna a csillagközi éjszakában és voltak-e benne halak?

A hunyorgó fény kialudt, a világosság pillanata elmúlt. De Norton tudta, hogy ezek a képek élete végéig agyába vésődtek. A jövő tartogathat még számára csodálatos felfedezéseket, az első benyomást ezek sem törölhetik ki belőle. És a történelem már nem veheti el tőle, hogy emberként ő pillantotta meg először egy idegen civilizáció művét.

Kilencedik fejezet

FELDERÍTÉS

«Öt huzamosabb ideig működő jelzőfényt bocsátottunk le a hengerbe, úgy, hogy a teljes hosszát belátva megfelelő minőségű képeket készíthessünk róla.