Ha Norton parancsnoknak igaza van, amikor úgy ítéli meg, hogy a Ráma ma már csak sírhely, nekik valóban nem sikerült. De ők legalább megpróbálták, s ez azt jelenti, hogy erősen bíztak vállalkozásuk sikerében. Ha pedig ilyesmi egyszer megtörtént, akkor meg kellett történnie többször is a százezer millió nappal rendelkező Galaxisban… és valakinek, valahol majd sikerülni fog.
Bizonyíték nélkül ugyan, de ezt a tételt hajtogatja széles mozdulatok kíséretében Dr. Carlisle Perera évek óta. Most persze boldog, ámbár örömébe némi üröm is vegyül. A Ráma látványos bizonyítéka az igazának, de ő soha nem teheti be a lábát oda, még csak nem is láthatja a saját szemével. Ha váratlanul megjelenne az ördög, és felajánlaná neki a teleportáció lehetőségét, aláírná a szerződést, anélkül hogy az apróbetűs részt elolvasná.
— Igen, nagykövet úr, valószínűleg szolgálhatok értékes információval. Kétségtelenül egy «Űrbárkával» van dolgunk. Az asztronautika irodalmában már régóta élő elképzelésről vehet szó; visszavezethető egészen J. D. Bernal brit fizikusig, aki már 200 évvel ezelőtt, pontosan 1929-ben kiadott könyvében javasolta a csillagközi kolonizálásnak ezt a módszerét. Hasonló javaslatot tett még korábban a nagy orosz úttörő, Ciolkovszkij is.
Számos lehetőség közül választhatunk, amennyiben egyik csillagrendszerből át akarunk menni a másikba. Feltételezve, hogy a fény sebessége abszolút határ — és mindannak ellenére, amit ezzel kapcsolatban hallani lehet, ez még nem a végső bizonyosság (Davidson professzor méltatlankodva felmordult, de nem tiltakozott) —, lehet gyors utat tenni kis űrhajóval, vagy lassút egy naggyal.
Technikailag nem kizárható, hogy az űrhajó a fény sebességének 90 /-ával, vagy még többel is haladjon.