Titokban valamennyien korláton csúszkáló gyereknek érezték magukat. Nem egészen két perc alatt két kilométert tettek meg biztonságban és kényelmesen. Ha az iramot túl gyorsnak érezték, a korlátot szorítva fékezték le magukat.

— Remélem, jól szórakoztak — mondta Norton parancsnok, amikor megérkeztek a második teraszra. — A visszaút, felfelé, már nem lesz ilyen könnyű.

— Éppen ezt akarom kipróbálni — felelte Mercer, aki próbaként tett pár lépést visszafelé. — Itt már egytized gé van, a különbség valóban érezhető.

Odament, pontosabban odasiklott a terasz széléhez, és sisaklámpájával levilágított a lépcsősor következő részire. Ameddig a fény be tudta világítani, ez a lépcső is szakasztott olyan volt, mint az előző, noha a fényképek gondos vizsgálata azt mutatta, hogy a növekvő gravitációnak megfelelően csökken az egyes fokok közötti távolság. A lépcsőt úgy tervezték, hogy a járás hosszú íve minden pontján nagyjából egyforma erőt igényeljen.

Mercer felnézett a Ráma csúcsának középpontjára, mely immár csaknem két kilométernyi távolságra volt a feje felett. A kis fénykörben látható apró, sötét figurák iszonyúan távolinak tűntek. Most először örült annak, hogy nem láthatja az óriási lépcsősort teljes hosszában. Jó idegei és szegényes fantáziája ellenére maga sem tudta, hogyan viselné el, ha látná önmagát, amint apró rovarként mászik egy függőleges csészealj felületén, mely több mint 16 kilométer magas, és a felső pereme belóg a feje fölé. Mostanáig bosszantotta a sötétség, most szinte örült neki.

— A hőmérséklet nem változott — jelentette Norton parancsnoknak —, még mindig éppen fagypont alatti. A légnyomás azonban, számításainknak megfelelően, emelkedik, közel 300 millibár. Még ilyen alacsony oxigéntartalommal is belélegezhető, lejjebb már nem lesz semmi probléma.