Egy tárgy; amelynek átmérője negyven kilométer, és amely mindössze négy perc alatt fordul meg önmaga körül — a kép hogyan illik bele a bolygók csillagászati rendjébe? Dr. Stenton, jó képzelőerővel megáldott ember lévén, hajlamos volt a gyors következtetések levonására. Most olyasmire jutott, ami néhány nagyon kellemetlen percet okozott neki.
Ezek a tulajdonságok az égi állatkertnek csupán egyetlen fajtájára illettek: a kihunyt csillagokra. A Ráma egy halott nap lehet — őrülten forgó neutrongömb, melynek miden köbcentije több millió tonna tömeget hordoz…
Dr. Stenton rémült agyába ekkor belevillant H. G. Wells időtlenül klasszikus regénye, A Csillag. Nagyon fiatalon olvasta, részben ez a könyv keltette fel érdeklődését a csillagászat iránt. A regény több mint kétszáz év alatt sem vesztett varázsából és rémítő hatásából. Soha nem felejti el a hurrikánok, a tengerbe zuhanó városok képeit, midőn egy másik csillagközi látogató belezuhant a Jupiterbe, majd a Nap irányában elzúgott a Föld mellett. Az a csillag ugyan, amelyről a jó öreg Wells írt, nem hideg volt, hanem fehéren izzó, és pusztítását jórészt a hő okozta. Ez persze nem jelent sokat, hiszen ha a Ráma hideg, és csupán a Nap fényét veri vissza, gravitációjával ugyanúgy képes rombolni, mint a tűzzel.
Bármilyen, a Naprendszerbe behatoló, csillagszerű tömeg teljesen megzavarja a bolygók pályáját. Ha a Föld csupán néhány millió kilométerrel kerül közelebb a Naphoz — vagy a csillagokhoz — éghajlatának kényes egyensúlya máris felborul. Felolvadna az Antarktisz jégtakarója, s a szárazföldek víz alá kerülnének; vagy befagynának az óceánok, és a földet örökös jégpáncélba zárnák.