— Azt mondtam, add ide a kosarat!

A nő odaadta. Turner áttúrta délutánjuk maradékait; a távcsövét egy műanyag zacskó alatt lelte meg, amely zöld citromba pácolt és cayenne-i borssal meghintett ananászszeleteket rejtett. Előhúzta a távcsövet: kompakt, 6x30-as harci modell volt. Lepattintotta az ikerfedőt az objektívekről és a párnázott nézőkékről, s átfutotta a Hosaka-logó áramvonalas írásjegyeit. A hajó tatja mögül sárga gumicsónak bukkant elő és a part felé kanyarodott.

— Turner, én…

— Kelj fel. — A pokrócot és a nő törülközőjét a kosárba gyömöszölte. A kosárból még kivette az utolsó, felmelegedett doboz Carta Blancát, és a távcső mellé tette. Felállt, sietve felrángatta a nőt is, a kezébe nyomta a kosarat. — Lehet, hogy tévedek — mondta. — Ha így lenne, tűnj el innét! Vágj át arra a második pálmacsoporthoz — mutatta. — Ne menj vissza a szállodába. Szállj fel egy buszra, Manzanillo vagy Vallarta felé. Menj haza!

Mostanra már a farmotor berregése is tisztán hallhatóvá vált.

Allison könnyezett, de egy hang sem hagyta el az ajkát: futni kezdett. Elszaladt a rom mellett, a kosarat szorongatva, a homokhullámok között botladozva. Nem nézett vissza.

Turner megfordult, és a yacht felé pillantott. A gumicsónak már a hullámverésen ugrándozott. A yacht neve Tsushima volt, és utoljára a Hirosima-öbölnél találkozott vele. A fedélzetéről pillantotta meg Icukusimánál a vörös Sinto-kaput.

Nem volt szüksége a távcsőre ahhoz, hogy tudja, ki a gumicsónak utasa. Conroy lesz az, a Hosaka-nindzsák kalauza.

Keresztbetett lábakkal letelepedett a hűvösödő homokra, és kinyitotta utolsó doboz mexikói sörét.

Visszatekintett a fehér szállodasorra, keze mozdulatlanul pihent a Tsushima egyik teakfa korlátján. A szállodák mögött a kisváros három hologramja izzott: Banamex, Aeronaves, és a katedrális hatméteres Szüze.