Aztán meg ott vannak az ételek és italok — csúszómászók diribdarabjai és így tovább. Valójában a boszorkányok nem kultiválják az ilyesmit. A legrosszabb, amit el lehet mondani a boszorkák idősebb korosztályának étkezési szokásairól, az, hogy hajlamosak a gyömbérkeksz kedvelésére s teába mártogatják, amiben annyi cukor van, hogy a kanál meg sem moccan, és ha úgy vélik, a tea túl forró, a csészealjból isszák ki. S teszik mindezt olyan elismerő szörcsögéseket kiadva, melyeket általában a vízvezeték-hálózat olcsóbbik fajtájával szoktunk összefüggésbe hozni. A varangylábak, satöbbi, ennél csak jobbak lehetnek.

Aztán ott vannak a misztikus kenetek. Puszta véletlenségből, a képzőművészek és írók itt szilárdabb talajon állnak. A legtöbb boszorka hajlott korú, ami az az időszak, amikor a kenetek kezdenek vonzónak tűnni, és a ma éjszaka jelen lévők közül legalább ketten alkalmazták Mállotviksz Néne híres libazsír-és-zsálya mellkasba dörzsölendő kenőcsét. Amitől ugyan nem tudsz repülni és látomásaid sem támadnak, ám valóban útját állja a meghűlésnek, már csak azért is, mert az elcsüggesztő szag, ami a második hétre kialakul, oly távol tart tőled mindenkit, hogy semmit sem kaphatsz el tőlük.

És végül ott vannak maguk a boszorkányszombatok. Az a bizonyos átlagboszorka, természeténél fogva, nem társas lény, legalábbis ami a többi boszorkányt illeti. Adott a domináns egyéniségek közötti konfliktus. Adott a banda nélküli bandavezérek csoportja. Adott a boszorkányság alapvető, íratlan szabálya, ami ez: „Ne azt tedd, amit akarsz, tedd, amit mondok!” A boszorkánygyülekezet természetes taglétszáma egy fő. A boszorkák csak akkor gyűlnek össze, ha ez elkerülhetetlen.

Mint most.

A beszélgetés, Desiderata távollétéből kifolyólag, természetesen a boszorkányok számának gyérülésére fordult.

— Mi, senki se? — tudakolta Mállotviksz Néne.