— És remélem, hogy rendben jön a feje, kisasszony — udvariaskodott.

Amikor Magrat maga maradt a konyhával-kombinált-dódzsóban, kibontotta a csomagot. Az egy vékony, fehér pálcát tartalmazott.

Ismét belepillantott az üzenetbe. Így szólt: „Sose jutot időm Kiképeszni egy helyetest, szóval neked kel Beválnod. Muszáj elmened Génuába. Én magam tetem volna eszt, csak nem tudok, mer halot vagyok. Pipőke Szombat NEM szabad öszeházasogyék a királyfival. UI Esz fontos.”

Magrat fölnézett képére a tükörben.

Újra lebámult az üzenetre.

„UIUI Mont mek anak a 2 Vén Pletykafézeknek, hogy ők Nem mehetnek Veled, tsak mindent Elrontanának”.

Még volt folytatás.

„UHUI Hajlik ara, hogy tökökre hangolódjon, de semi perc alat rá fokoz jöni a nyittyára”.

Magrat megint a tükörre pillantott. Aztán le a pálcára.

Egyik percben az élet egyszerű, aztán hirtelen tele bonyodalommal tárul eléd.

— No de ilyet! — szólalt meg. — Tündérkeresztanya vagyok!

Mállotviksz Néne még mindig a szilánkok őrült hálózatára meredve állt, amikor Ogg Ángyi bevágtatott.

— Eszme Mállotviksz, mit csináltál? Ez balszerencsét jelent, azt bizony… Eszme?

— Ő? Ő?

— Jól vagy?

Mállotviksz Néne egy pillanatra összehúzta a szemét, aztán megrázta a fejét, mintha megpróbálna elűzni egy elképzelhetetlen elképzelést.

— Mi?

— Tisztára elsápadtál. Eddig még sohasem láttalak így elsápadni.

Néne csigalassúsággal eltávolított egy üvegcserepet a kalapjából.

— Hát… kissé megijesztett, hogy így eltört a tükör… — motyogta.

Ángyi Mállotviksz Néne kezére tekintett. Az vérzett. Aztán Mállotviksz Néne arcára pillantott és úgy döntött, sose fogja beismerni, hogy látta Mállotviksz Néne kezét.