— Nem — mondta fáradtan Magrat. — Nem hinném, hogy teljesen érted a dolgot.

— Nos, mindenesetre szándékomban áll a dolog mélyére hatolni — csattant föl Néne. Fölmászott a színpadra, s elhúzta a zsákvászonfüggönyt.

— Hé, te! — kiáltotta. — Te halott vagy!

A peches néhai tetem, aki sonkás szendvicset eszegetett idegeit megnyugtatandó, hanyatt esett a sámlijáról.

Néne belerúgott egy bokorba. A csizmája egyenesen átszaladt rajta.

— Látod? — mondta nagy általánosságban a világnak, különösen elégedett hangon. — Semmi sem valódi! Az egész csak festék meg botok meg papír hátulról.

— Segítségükre lehetek valamiben, kegyes hölgyek?

Zengzetes, csodás hang volt, minden egyes diftongusa gyönyörűen csusszant a helyére. Aranybarna hang volt. Ha a multiverzum Teremtőjének van hangja, akkor az ilyen. Ha volt valami hátránya, akkor az, hogy nem az a hang, amit, például, szén megrendelésére lehetne használni. Az ilyen hangon megrendelt szén gyémánttá válna.

Szemlátomást egy nagy darab, kövér férfihoz tartozott, akit csúnyán megmart egy bajusz. Orcáin rózsaszín erek rajzolták ki egy meglehetősen nagy város térképét; orrát sikerrel el lehetett volna rejteni egy tál szamócában. Szakadozott zekét viselt meg csupa lyuk harisnyát olyan magabiztos fellépéssel, ami csaknem meggyőzte az embert, hogy az összes vermelinnel szegélyezett bársonyköntöse épp mosásban van. Egyik kezében törülközőt tartott, amivel nyilván a még mindig arcát borító sminket akarta eltávolítani.

— Ismerem magát — mondta Néne. — Maga követte el a gyilkosságot — oldalvást Magratra sandított, s kelletlenül elismerte. — Legalábbis úgy látszott.

— Annyira örülök. Mindig nagy öröm igazi műértővel találkozni. Olbán Kedélyvámos, szolgálatára. Ennek a csavargóbandának igazgatója — áradozott a férfi, lekapva molyrágta föveget, s mély meghajlásban részesítve a boszorkányt. Nem annyira tiszteletteljes köszöntés volt, mint inkább gyakorlat felsőfokú anatómiából.