Felugrottam. De buta vagyok! Igazán uralkodhatnék magamon. Végre leültem. A STRATO parázsbetűi megremegtek, és átalakultak: TERMINÁL. Semmi rázkódás, jelzés, sivítás. Egyáltalán semmi. Aztán távoli fanfár, mintha postakocsis trombitálna, az ülések közötti folyosók végénél kinyílt négy ovális ajtó, és tenger zúgásához hasonló, tompa zsongás áradt be az utastérbe, teljesen elnyelve a helyükről felkászálódó utasok hangját. Ülve maradtam, míg kiszálltak, sötét sziluettjük sorra eltűnt a kinti zöld, lila, bíborvörös fényben — valóságos álarcosbál. Már kiszállt mindenki. Felálltam. Gépiesen lehúzkodtam a pulóveremet. Félszegen éreztem magam így, üres kézzel. Hűvösebb levegő áradt be a nyitott ajtón. Hátranéztem. A stewardess a válaszfalnál állt, de nem támaszkodott a falnak. Arcán ugyanaz a kedves mosoly, előtte csak az üres fotelok, amelyek most lassan összetekeredtek, becsukódtak, mint húsos szirmú virágok, egyik gyorsabban, másik kicsit lassabban — ez volt az egyetlen mozgás az ovális ajtókon beáramló, mindent betöltő, tompa morajban, amely a nyílt tengert juttatta eszembe. „Nem tűröm, hogy ez hozzám érjen!” Hirtelen valami rosszat fedeztem fel a mosolyában.

— Viszontlátásra — köszöntem el tőle.

— Szolgálatára.

Nem gondoltam végig, mit jelent, hogy egy fiatal, csinos nő ilyen furcsán búcsúzik, mert akkorra már kihajoltam az ajtón. Lépcsőfokot keresett a lábam, de lépcső nem volt. Méteres rés tátongott a hajó fémtörzse és a peron széle között. Váratlanul ért ez a csapda, egyensúlyomat veszítve sután előreugrottam, de már a levegőben megfogott egy lentről áramló, láthatatlan erő, átrepített a rés fölött, és puhán talpra állított a peron rugalmas, fehér burkolatán. Ostoba képet vághattam közben — vidám pillantások fogadtak, legalábbis én úgy éreztem, hát gyorsan megfordultam, és elindultam a peronon. A mély medencében pihenő hajótest és a peron között egyre szélesedett a rés, az utasokat nem védte korlát a lezuhanástól. Akaratlanul is a mélységhez óvakodtam, és megint éreztem a láthatatlan, rugalmas erőt: nem enged lelépni a fehér partról. Meg akartam keresni, honnan jöhet a különös erő, de akkor hirtelen ráébredtem: a Földön vagyok.