A függönyöket felhúzták, s a kitárt ablakon vidám áradatban zúdult be a napfény, elöntötte a bársonyos, világos színű műanyag falakat. A karosszéket odébb tolták az asztaltól, de még mindig ott hevert rajta a szkafanderszerű űrruha, ezüstös sisakja lelógott a karosszék támláján. A szőnyeg tekercsbe göngyölve a fal mellett hevert. A dolgozószoba középén különös tárgy állt a csillogó parketten: leginkább egy öt, oszlopszerű lábon álló, hatalmas, szürke teknősbékára hasonlított. Gömb alakú páncélja legalább egy méterre a padló fölé magaslott. A teknősbékát néhány guggoló ember vette körül.

Amikor Bikov belépett, egyikőjük, egy széles vállú, görbe hátú, fémkeretes, arcát félig befedő, fekete szemüveget viselő férfi felkapta a napfényben sárgán csillogó, kopasz fejét, s megszólalt Krajuhin rekedt hangján.

— Íme, megjött! Barátaim, bemutatom nektek legénységtek hatodik tagját. Alekszej Petrovics Bikov mérnököt.

Mindnyájan feléje fordultak — egy könnyű és elegáns öltönyt viselő, nyúlánk, igen szép férfi, egy kopaszra nyírt s a forróságtól lángvörös fejű, kövér alak, egy napbarnított arcú, fekete hajú fiatalember, aki éppen egy olajtól átitatott kenderkóccsomóba törölgette inas kezét. Dauge volt, a régi jó barát, Grigorij Johanovics Dauge, aki ugyanolyan sovány és esetlen volt, mint tavaly a Góbiban, csak éppen nem buggyos nadrágot és nyaksálat viselt, hanem közönséges városi öltönyt. Dauge Bikovot nézte, Barátságosan biccentett feléje, s szája közben széles mosolyra húzódott.

— Ismerkedjenek meg — mondta Krajuhin — Vlagyimir Szergejevics, nagyszerű geológus, és tapasztalt bolygókutató.

Az elegáns öltönyt viselő, csinos fiatalember ernyedten, kedvetlenül szorította meg Bikov kezét, és közömbös képpel nyomban el is fordult. Bikov Krahujinra sandított.

Úgy látta, hogy Krajuhin kerek szemében vidám tűz gyúlt, de nyomban ki is húnyt.

— Bogdan Bogdanovics Szpicin pilóta a világ egyik legjobb űrhajósa. Az aszteroidövezetbe küldött első expedícióban is részt vett.