— Tehát barátaim… — kezdte Krajuhin. — Most, amikor mindnyájan együtt vagyunk, megkezdjük tanácskozásunkat, az utolsót, amelyet Moszkvában tartunk.

Az asztalhoz lépett, s megnyomott egy gombot a videotelefon ebonitpultján. Tompa zümmögés hallatszott. Bikov önkéntelenül is hátralépett, amikor a szürke teknősbéka a padló alá süllyedt, s a nagy, szögletes nyílás fölött összecsukódtak a parketták. Dauge és Szpicin a helyére görgették a szőnyeget, a testes Krutyikov pedig az asztalhoz húzta a karosszéket.

— Kérem, foglaljanak helyet — invitálta őket Krajuhin.

Mindnyájan helyet foglaltak a könnyű mahagóni-székeken. Csend lett.

— Örömmel közlöm, barátaim — kezdte Krajuhin —, hogy a parancsot két órával ezelőtt aláírták. Ebben mindent, ami az expedíció személyi összetételére vonatkozik, feltétel nélkül megerősítettek. Köszöntelek benneteket ebből az alkalomból…

Senki nem moccanj, csak a szép Jurkovszkij kapta fel váratlanul a fejét, s vetett futó pillantást Bikovra.

— Ami pedig a feladatot illeti… — Krajuhin elhallgatott, a szeméhez emelte a papírlapot. — A feladatunkat illetően a bizottság bizonyos változtatásokat tartott szükségesnek.

Pontosabban kiegészítéseket.

— Kezdődik… — dünnyögte akaratlanul, de nagyon halkan Dauge.

Megcsördült a telefon. Krajuhin felemelte, majd ismét visszahelyezte a kagylót, átnyomta a kapcsolót, s beledörmögte: — Értekezletet tartok.

— Értettem! — felelte rá valaki.

— Tehát barátaim. Nagy vonalaiban s általában, ahogy azt mondani szokták, minden úgy maradt, ahogy a tervben szerepelt. A komplex feladat továbbra is az új technika kipróbálása és geológiai kutató-munka a Vénuszon. Miután van közöttünk egy új ember, akinek fogalma sincs dolgaink állásáról, valamint szem előtt tartva, hogy az ismétlés, mint ismeretes, a tudás anyja…