— Add meg magad! — Krutyikov megcsapkodta Jurkovszkij vállát. — Nem elég neked, hogy ő mentette meg Daugét…

Bikov mélyet sóhajtott, s feje búbján elsimította a vastag hajszálakat.

— Mellesleg, a beosztások — mondta Krajuhin, s előhúzott az asztalból egy négyrét hajtott papírlapot. — Mindenki tisztában van velük, de… az ismétlés kedvéért még egyszer elolvasom. “Jermakov — az expedíció vezetője, az űrhajó parancsnoka, fizikus, biológus és orvos. Szpicin — pilóta, rádiós, navigátor és fedélzeti mérnök; Krutyikov — navigátor, kibernetikus, pilóta és fedélzeti mérnök.

Jurkovszkij — geológus, rádiós, biológus. Dauge — geológus, biológus. Bikov — gépészmérnök, vegyész, terepjáró-vezető, rádiós”.

— Sivatagi szakértő… — súgta Dauge. Bikov idegesen megrántotta vállát.

— És még valami… — Krajuhin felállt, s tenyerével az asztal lapjára nehezedett. — Néhány szó a Tahmaszib-rejtélyről…

— Úristen! — sóhajtott fel Krutyikov.

— Mit mondott? — fordult felé Krajuhin.

— Semmit, Nyikolaj Zaharovics.

— Azt sem akarta mondani, hogy már halálosan unja ezt a mesét a Tahmaszib-rejtélyrőI?

— Hát… — Krutyikov kelletlenül mocorogni kezdett, s Jermakovra sandított.

— Képzelje, az Akadémia elnökségében valakit fölöttébb érdekelt ez a kérdés, s megkért, hogy vegyük fel az expedíció munkatervébe a “rejtély”

felderítését.

— Magától értetődik… — mosolyodott el Krutyikov.

— Én túlterheltségükre hivatkozva visszautasítottam. Azonban, miután úgyis a Golkonda közelében fognak dolgozni, kérem, jegyezzenek meg minden jelenséget, ami bármiképp összefüggésben van azzal, ami a Tahmaszib-Jermakov-expedíció után ismeretes lett. Megegyeztünk?

Mindnyájan hallgattak. Csupán Jermakov jegyezte meg halkan: — Sajnos nagyon elterjedt az a vélemény, hogy a különös eset, ami Tahmaszibbal történt, mese. Kár, hogy a pusztulása nem volt mese…