— Dangée meghalt — közölte Jurkovszkij. mikor egészen közel lépett hozzájuk.

Bikov látta, hogy a fekete hajú Szpicin arcáról lehervadt a mosoly.

— A rohadt életbe! — káromkodta el magát.

Krutyikov egész testében előrehajolt, s ajka megremegett.

— Istenem… Paul?

— A Jupiter felett! — nyögte ki őrjöngve Jurkovszkij. — Megakadt az egzoszférában, elveszítette a sebességét, s nem akart visszatérni…

Átnyújtotta az újságot. Bikov fekete keretes arcképet pillantott meg — sovány fiatalembert, bánatos szemmel.

— A Jupiter… Megint az átkozott Jup! — Jurkovszkij összeszorította az öklét. — Rosszabb a Vénusznál, a világon a leggonoszabb… Nos, ide kellene nekem… bizony… — Hirtelen sarkon fordult, s a rugalmas, tompa, fehér színű padlón nagy léptekkel távozott.

— Paul Dangée. Paul… — ismételte Krutyikov, s keserűen csóválta fejét.

— Én pedig nem válaszoltam legutóbbi levelére — nyögte ki nagy nehezen Dauge.

Mindnyájan hallgattak, csupán a könyv fedele ropogott Mihail Antonovics Krutyikov párnás, szőrös ujjai között…

…Bikov kinyitotta a szemét, s a hátára fordult. Ez az eset beárnyékolta az egész estét. Végül is nem jött össze egy jóízű beszélgetés Johaniccsal sem. “Ezek a csillagűrhajósok pokolian bátor fickók — gondolta a mérnök. — S csodálatosan állhatatosak. Igazi Férfiak! Hányan odavesztek a Vénuszon!” Nehézkes reaktív űrhajóikon, korlátozott mennyiségű hajtóanyaggal indultak rohamra. Nem hajtotta őket senki, visszatartották, eltiltották őket az űrrepüléstől…

ha egyáltalán visszatértek.

Most a Hiusz indul rohamra.

A Hiusz fotonrakéta… Mint atomfizikus-mérnök, Bikov is ismerte a fotonrakéta hajtóművének elvét, hiszen érdeklődéssel követett minden újat, ami e kérdésben a sajtóban megjelent. A fotonrakéta hajtóműve az üzemanyagot elektromágneses kisugárzás kvantumjaivá változtatja, s így hozza létre a rakétahajtóművek számára a maximális tolóerőt, mely a fénysebességgel egyenlő.