Ezt mondja az elmélet. Bikov azonban azt is tudta, hogy egészen a legutóbbi ideig a fotonrakéta-hajtómű gyakorlati megvalósítása kudarcot vallott. Az ötlet egyik alapvető problémája — a sugárzás visszaverése a gyakorlatban megvalósíthatatlannak bizonyult. A fotonhajtás létrehozásához egy másodperc alatt négyzetcentiméterenként néhány millió kilokalória nagyságrendű kisugárzást kellene juttatni a visszaverő felületre, és ezt s a vele járó legalább néhány ezer fokos hőmérsékletet semmiféle anyag nem viselte el még rövid időre sem. A pilóta nélküli modellek porrá égtek, miközben üzemanyaguk századrészét sem használták el. És mégis, a Hiusz fotonrakétát felépítették.
“Megteremtették az ideális tükröt — mondta Dauge —, az abszolút visszaverő felületet. Azt a közeget, mely a kisugárzott energia bármely intenzitású fajtáját, a száz-százötven millió elektronvolt nagyságrendű elemi részecskék minden változatát visszaveri. A neutrínó kivételével, azt hiszem. Mesés közeg. Az elméletét egy novoszibirszki intézet dolgozta ki. Igaz, hogy eszükbe sem jutott a fotonrakéta. Az atomerőmű nukleáris kisugárzásával szembeni ideális védelem izgatta őket.
Krajuhin azonban tüstént rájött, miről van szó. — Dauge elnevette magát. — Krajuhin a fotonrakéta fanatikus híve.
Neki tulajdonítják a híres aforizmát: “A fotonrakéta egyenlő a világmindenség meghódításával.” Krajuhin egy szempillantás alatt belekapaszkodott az — abszolút visszatükröző- felületbe, erre állíttatta át a bizottság laboratóriumainak kétharmadát, és íme, a Hiusz!”