Dauge rendkívül bizonytalanul nyilatkozott róla.

“Szinte alig ismerem… Azt mondják… mondják, hogy nagyon bátor, nagy tudású és roppant kemény ember… Azt mondják, hogy sohasem nevet…”, Jermakov felesége volt az első ember, aki leszállt a Vénusz természetes holdján.

Ott aztán valami szerencsétlenség történt. Senki nem tud erről semmi biztosat — összetűzésre került sor az űrhajó legénysége között. Azóta nem visznek magukkal nőket távoli, bolygóközi űrrepülésekre, Jermakov pedig egész életét a Vénusz meghódításának szentelte. Kiderült, hogy négy alkalommal próbált leszállni a bolygó felszínére, s mind a négy alkalommal sikertelenül. Ötödször Tahmaszib Mentivel repült. Most a Hiuszon hatodszor megy a Vénuszra.

Bikov kezét háta mögött összefogva végiglépdelt az erkélyen. Nem, sehogy sem tud lehűlni! Túlságosan meleg van, fullasztóan meleg. Talán mégis gyújtson rá? Bikov érezte, ahogy nő benne a meggyőződés, az álmatlansággal szemben a legjobb és legradikálisabb gyógyszer a cigaretta. Megtapogatta a csomagot.

A csábítás leküzdésének legjobb módszere, ha engedsz a csábításnak.

Elnevette magát. Az ördögbe! Jó kis rend! A csomag lerepült a tizenegyedik emeletről. Bikov a korláton áthajolva belebámult a sötét mélységbe. Hirtelen autólámpa vakító fénye villant, zajtalanul végigsuhant az aszfalton, majd eltűnt.

“Kár volt szemetelnem — gondolta Bikov. — Lám csak, tele vagyok gyöngeséggel és bűnnel! Aludni kell…” Bement a szobába, s tapogatózva eljutott a díványig. Valami megcsörrent a talpa alatt. “Szegény órám” — gondolta, s megpróbált legalább egy kicsit kiigazodni a sötétben.

Mélyet sóhajtott, s leereszkedett az engedetlen dívány puha ülésére. — Nem, nem, sivatagi szakértő barátom. Te ma nem alszol el semmiképp! Miért gyűlölt meg ennyire a szépfiú Jurkovszkij? Most aztán rajtad ragad a gúnynév — sivatagi szakértő.